in

Advent a metsző szélben

101205advent

101205adventNehezen akart meggyulladni a második gyertya az adventi koszorún a Szent Klára Római Katolikus Templom mellett felállított jászolnál. Ha a vízhelyzetet nézzük ünneplésre nincs is túl sok okunk.

Ezúttal a Szarvasi Férfikórus, alias “Muslincák” léptek fel a templom előtti téren, ahol ismét nagy tömeg gyülekezett. A jászol túloldalán forralt bort mértek, ami átmenetileg segített a műsor alatt a hideg átvészeléséhez. A lélek átmelegítése ezúttal Pentaller Attila református lelkész feladata volt. Őt Hodálik Pál alpolgármester követte, aki szemmel láthatóan kellően fázott ahhoz, hogy rövid köszöntőt mondjon, majd együttes erővel kísérletet tettek a második gyertya meggyújtására, de a metsző szél miatt még az oltalmazó egyházi kéz mellett sem sikerült elérniük azt, hogy mindkettő egyszerre égjen.

Búcsúzóul a Muslincák énekeltek Iváncsó József harmonikakísérete mellett.

Vélemény, hozzászólás?

101205kiserdo

Még nem a víz az úr

101206mikulas

Mikulás motorcsónakon