in

Harmadfokú készültség

101207viz

101207vizMiközben a Mikulás érkezése után Hodálik Pál tájékoztatott a belvízhelyzetről, kint ismét elkezdett esni az eső. Inkább több szaloncukrot hozott volna, mint csapadékot!

Az Alpolgármester úr tájékoztatóját azzal kezdte, hogy a nagy vízgyűjtőterület miatt másodpercenként 21-22 köbméter víz érkezik a város alá a Malomzugi és a Kákafoki csatornákon, miközben a meglevő, ill, a KÖVIZIG által felállított provizórikus szivattyúk 13 köbmétert tudnak kiemelni a holtágból. A számokból látható, hogy erősen szélmalomharchoz hasonlít a védekezés. Abban az esetben, ha a KÖRKÖVIZIG a sárgahegyesi tiltót lezárja, akkor ez a vízhozam a felére csökkenhet, amivel már eséllyel vehető fel a harc. A hatóság a sárgahegyesi szántókon és erdőkben mintegy 2000 hektárnyi területet belvízvédelmi vésztározónak nevezett ki, de ezek megnyitásához miniszteri engedély szükséges, csak ezután tudják megkezdeni a munkát. Ott viszont 40-50 cm-es vízállás várható ebben az esetben. Az Alpolgármester elmondta, hogy abban egység van, hogy nekik Szarvas és annak kistérsége tartozik a felelősségük alá, aminek megvédése érdekében meg is fognak tenni mindent.

A védekezési munkákat nehezítik az olyan egyéni akciók, mint amikor a lakosok közül valaki elzárt a Kravajárásnál egy tiltót, ezért az visszaduzzasztott az Őrhalmi és a Simonyi Szőlők alá. A legnagyobb prbléma azonban még mindig a holtág vízszintje, ami nagyban befolyásolja a víz leengedését. Gádoros és Kondoros részéről felmerült, hogy Szarvas nem engedi be a vizet, de a holtág nem képes befogadni többet, a vízszint így is emelkedik.

Senki nincs életveszélyben, eddig nem volt szükség kitelepítésre, és lakóépület sincs veszélyben, mondta Hodálik Pál. Ha a helyzet rosszabbra fordul, az Önkormányzat fel van készülve homokkal,  homokzsákokkal, emberekkel a megoldára, akár hatvan embert is be tudnak vetni baj esetén.

Belterületen a KOMÉP most már lokális védekezést folytat árokásóval szippantóval, valamint jelen van a Tűzoltóság is. A városi belvízzel most kb. 16-20 fő foglalkozik, így bent elmúlt a belvízveszély. Ezüstszőlőben egy árkot kellet nyitni, hogy elvezessék a vizet, a Kenderföldeken magánszemélyek tették ugyanezt. A Kenderföldeken egyébként megvan a belvízelvezetésre a terv, de a telektulajdonosok kétharmada nem járult hozzá, mert alkalmanként fél, egy méternyit elvett volna a területekből, így nem kapták meg rá az engedélyt.

A Körösi Vízgazdálkodási Társulat kötelezte a Gallicoopot, hogy mostantól ne a Cigányérbe, hanem a városi szennyvízcsatornába vezesse az előtisztított szennyvizét, ezzel is tehermentesítse a belvíz elvezetésében fontos szerepet játszó csatornát.

{youtube}m724erhBaxQ{/youtube}

A képeket a Katasztrófavédelem szakemberei készítették.

Vélemény, hozzászólás?

101206nora

Egy furcsa álom története

101207kamara

Adventi hangverseny