Kábítószer a terítéken

101210kef

101210kefAhhoz képest, hogy közel negyven meghívót küldtek szét Kiszely Mihály elnök és a szervezők, Dr. Skorka András és Kiss Edit a Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum újraélesztésére, kevesebb, mint a meghívottak fele, de ahhoz képest, hogy 4-5 érdeklődőre számítottak mindenképp soknak számított az a 18-20 fő, akik megjelent a reaktiváló ülésen. Fontos tisztázni a fogalmakat, ahogy arra Gaál Roland felhívta a figyelmet, hogy nem drogról, hanem kábítószerről van szó.

A korábban már funkcionáló, de a honlapja tanúsága szerint kóma állapotában leledző KEF-et a tervek szerint ma visszahozták az éber állapotba. A város pályázott és nyert a felélesztésre, igaz kevesebbet, mint szükségeltetne a program megvalósításához. Mindenki emlékszik, hogy a tavasszal bemutatott “diszkóbaleset” című bemutató is hasonló célt szolgált, és amit öreg és fiatal megdöbbentőnek, megrázónak, de elgondolkodtatónak is tartott, és ha már csak egy életet megmentett, akkor már megérte a befektetett munka és pénz.

A 2009-es új kábítószertörvény és a kábítószer-stratégia igyekszik a társadalom minél szélesebb rétegeit bevonni a rendszerbe, aminek a retorzió helyett inkább a prevenció lenne az eszköze. Az 2013-ban fog kiderülni, hogy az elgondolás jó, működőképes-e, ugyanis akkor lesz az első nagyobb ellenőrzőpont.

A közel húsz érdeklődő gyakorlatilag a problémával érintett összes szakterületet reprezentálta. Volt itt városi képviselő, iskolaigazgató, tanár, védőnő, az ÁNTSZ munkatársa, ifjúságvédelmis, gyermekorvos, a katolikus és az ótemplomi evangélikusok képviselői és a korábbi KEF-esek mellett itt volt Békésszentandrás képviseletében Sinka Imre polgármester és Molnár József, Csabacsűd első embere is, de megjelentek a Rendőrség emberei és a mezőőrök is, valamint Gyomaendrődről is egy érdeklődő.