Újtemplomi csillagvárás 2010 (A harmadik gyertya)

101215ujtemplomi

101215ujtemplomi„Kik messze voltak, most mind összejönnek / a percet édes szóval ütni el, /… És zsong az ének áhítatba zöngve /… a havas pusztán a néma csöndbe.” (Kosztolányi Dezső: Karácsony)

A Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség tagjai Kosztolányi Dezső szavait élhetik át hétről hétre, nem csak akkor, amikor egy újabb gyertya gyullad fel a templomkertben, hanem az istentiszteleteken és a gyülekezet minden napjaiban is. Rég nem látott, de jól ismert arcok, „kik messze voltak” az Újtemplomtól térnek vissza, térnek haza.

„Mind összejönnek”, mind összejöttünk Advent harmadik vasárnapján is. Délelőtt meghallgattuk Gáncs Péter püspök úr igehirdetését és délután együtt gyújtottuk meg a gyertyákat. Közben zsongott „az ének áhítatba zöngve”, hangzott a vers, a mese, a szólóének, az imádság és a SZIE Gyakorló Általános Iskolájának hittanosai megmelegítették szívünket gyermeki hitükkel és szavaikkal a metsző hidegben.

A műsor után még sokan ott maradtak „a percet édes szóval ütni el”: a forró tea, sült gesztenye és sütemény mellett beszélgetni, vagy a másikat csendben, türelmesen meghallgatni, meleg szívvel egymás felé fordulni és a körülöttünk futkározó, kipirult arcú kisgyermekekben gyönyörködni.

Különös ez az Advent egyházközségünk életében. Megvalósult a csoda, kézzelfoghatóvá vált amire várakoztunk, ami után vágyakoztunk: az elmúlt esztendők viharai után békesség honol az Újtemplomban, tapasztalhatjuk a gyülekezet épülését, gyarapodását és a rendet. Jó dolog megnyugodva és elcsendesedve várni a Karácsonyt, azzal a reménységgel, hogy Advent öröme és Isten szeretete egész éven át elkísér bennünket! „ A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, / … Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, / S ne csak így decemberben.” (Juhász Gyula)

Molnárné Krajcsovicz Magdolna