Engem miért nem üt el Stohl?

101218hcs

101218hcsStohl András másfél liter bort, egy deci whiskyt és egy csík kokaint fogyasztott az ominózus balesete előtt. Ezek tények, az újságban olvastam. Látom magam előtt, ahogy izgalomtól remegő kézzel, közjegyző által hitelesített mérőedényekbe kiméri a szeszadagját, majd komótosan benyeli, mint a kanalas orvosságot.

gondolsz? Megártott volna neki, mivel csak alkalmakkor, családi ünnepeken nyalogat el némi vermutot. És egyetlen szabályos csík kokó volt csak szerény menüjében, melynek hossza mindössze 5 cm volt. Ő sem hülye, hogy felszívjon három huszonhét centis utcát. Egyrészt az, hogy nincs hozzászokva a szervezete az ekkora mennyiségű drogbevitelhez, meg nem mutatna jó példát vele a gyerekeknek. És úgy érezte, ura az autónak, tud vezetni. Ebben viszont teljesen igaza volt. Egy üres tesztpályán tökéletesen elbírt volna az autójával pár percig, amíg fel nem borul vele. Nem az ő hibája, minek kell szembe jönni? Egyáltalán, minek kell örökké autózni, megzavarva egyes vidám hangulatban útra kelő színészeket? Engem miért nem üt el Stohl András? Mert nem autókázom össze-vissza az országban, ha kell, ha nem. Tudni kell otthon maradni, főleg ilyen útviszonyok és benzinárak mellett. A másik pedig, hogy átlagemberek csak nagyon kivételes esetben kaphassanak jogosítványt. Mondjuk, csak akkor, ha eskütétel mellett aláírják, hogy mókás színészek útját keresztezve nem vesznek részt a forgalomban. Tényleg be kellene vezetni a kevesebb baleset érdekében. És akkor nincs hiszti, hogy megint a Stohl, megint pont belém. A színésznek dolga van, el kell jutnia fellépésekre, előtte viszont kell a feszültségoldás. Mégsem ihat a függöny mögött. Mikor igyon, ha nem jóval előtte a haverokkal? Rá kellene végre ébredni, hogy a tökéletes művészi produkciónak ára van. Ott van élő példának a részeges karatemester. Hogy lett volna legenda, ha mondjuk szörpöt kortyolgat a fordulórúgás előtt? Kiröhögtette volna magát. Vagy ott a Dallas. Tele olyan színészekkel, akik elegánsan tartották kezükben a whiskys poharat, úgy váltak példaképpé, hogy nem egyszer részegen döntöttek dollármilliós olajüzletekről, vagy legalábbis jó félig voltak. Vagy ott a Saloon, a kisvárosi kocsma a westernfilmekben. Jól nézett volna ki, ha Clint Eastwood whisky helyett két deci Hohes C-t kért volna a kocsmárostól, majd póker helyett leült volna kifestőzni egy asztalhoz.

De sorolhatnám napestig a példákat. Azért tart itt Magyarország, mert még nem nőttünk fel kellőképp az alkoholhoz. Sokkal többet kell innunk, hogy komolyan vegyenek bennünket a nemzetközi színtéren. Stohl András megpróbált tenni ennek érdekében, de valakiknek szemet szúrt az ő karakán rátermettsége, sofőri spontaneitása, spicces magabiztossága, s az, ahogyan ezt büszkén vállalta művészi ambíciójának kiteljesítéséért. És sajnos ilyen alakok intézhették el azt is, hogy Bajor Imre évtizedekig ne kaphasson jogosítványt, megfosztva bennünket néhány esetleges művészi koccanástól. Hadd igyon az a színész, és hadd haladjon, adjuk ki e jelszót, és ne csak a filmvásznon vagy a színpadon, hanem napközben, akár vezetés közben is kúraszerűen vegye magához a kellő mennyiségű alkoholt. Nevettesenek, szórakoztassanak bennünket mámorosan, azért vannak. És lássuk be végre, szesz nélkül ez nekik sem megy.