in

Hétvégi sakkparti

101220sakk

101220sakkRapid rendszerű sakkversenyt rendezett szombaton Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata. A verseny nyílt volt, azaz bárki, aki befizette a nevezési díjat, elindulhatott. 26 táblán, 9 fordulóban, számítógépes párosítással folytak a mérkőzések. Mindenki nulla ponttal indult. A győzelemért 1, a remiért 0,5, a vereségért 0 pont járt. Ahogy teletek a fordulók és alakult a sorrend, a számítógép mindig a hasonló pontszámúak közül sorsolta össze a párokat, így a leggyengébb és a legjobb nem kerülhetett össze. A játékidő kétszer 15 perc volt. Láthattunk példát megegyezésre is, amikor a két fél játékon kívül megegyezik egy döntetlenben.

A Hunyadi Mátyás Sportegyesület Sakk Szakosztályának elnöke, Nemcsényi Zsolt elmondta, hogy a sakknak nagy hagyományai vannak Szentandráson, rendszeresen rendeznek versenyeket. Igaz, ami igaz, nem voltam még olyan szentandrási szabadidős rendezvényen, ahol ne lett volna letéve néhány sakktábla a játékosok számára. Az egyesület elnöke elmondta még, hogy a megyei sakkbajnokságban jól állnak, mindenképpen dobogós helyezést szeretnének elérni.

A Szentandrás színeiben Győri Szabolcs, Radics László, Benyovszki Pál, Palicska János, Bíró István, Fulajtár Gergő, Csípai Levente, Révész Norbert, Győri Antal, Korbely Györgyné, Fulajtár István, Csík Balázs Béla és Vasadi László lépett a táblához, míg szarvast Balatoni György, Patkó Lajos, Pekár Edina, Kunos Nóra, Medvegy Dalma, Sebők Anett és Kutas Márton képviselte.

A végeredmény:  1. Győri Szabolcs (7,5 pont), 2. Flack Zoltán (7), 3. Kakuk Sándor (7). A legjobb szentandrási a 8. helyen végzett Radics László lett 6 ponttal, egyben ő lett Békéssszentandrás sakkbajnoka, míg az amatőr kategóriában Korbely Györgyné (4) szerepelt a lagjobban. A legjobb szarvasi Balatoni György, aki a 23. helyen fejezte be a versenyt. Ifjúsági kategóriában Vígh Antal (5), Varga Tmás (5) és Pekár Edina (4) végzett a dobogón. A legjobb szenior különdíját Petró József, a legjobb 18 év alatti kategóriában Oláh Béla kapta.

Vélemény, hozzászólás?

101220nora

Útravaló

101221melis

Babák Mihály nem lett ispán