Itt is igaz, ott is értik, avagy film a szarvasi cigányokról

110120bodis

110120bodisBódis Kriszta író, dokumentumfilmessel beszélgetett Szilvássy Orsolya a Városi Könyvtár olvasótermében. Bódis Kriszta ellentmondásos személyiség. Bár értelmiségi családból származik, ennek ellenére, maga sem tudja miért, elsőgenerációs értelmiséginek mondja magát. Önmagát integrált személyiségnek tartja, amit nem tud filmben elmondani, azt elmondja írásban.

Szarvasnak a dokumentumfilm jutott. Bódis Kriszta 1999-ben járt először Szarvason. Azt hallotta, hogy az itteni cigányok ápolják leghűebben ősi hagyományaikat, él még a kris, a roma törvénykezés, ami azt jelenti, hogy ha a cigányok között vitás ügy van, akkor azt nem a törvény útján intézik el, hanem az idősebb cigányok elé viszik. Ilyenkor az öregek rendszerint egyiknek sem adnak teljes mértékben igazat, hanem mindkettőnek engedik az érzést, hogy jól jöttek ki a dologból. Hogy ennek a mendemondának a végére járjon felkerekedett és beköltözött egy forgatás erejéig az egyik helyi lókereskedő cigány családhoz, Pipásékhoz, és hagyta magát meggyőzni, hogy ez így van. Pedig a cigányok saját bevallása szerint sincs ez így régen. Mindenesetre gyorsan kialakult egy bizalmi kapcsolat a stáb és a szarvasi család között, és ez a kapcsolat mind a mai napig tart. Pipás és családja mind el is jöttek a mai előadásra.

Az beszélgetés szüneteiben részleteket játszottak a szarvasi cigányokról szóló “Amari kris – A mi eskünk” című dokumentumfilmjéből. A kicsivel több mint egyórás beszélgetésen a felolvasásból nem is lett semmi, mert egy másik, a Hétes-telepi cigányokkal forgatott werkfilmmel eltelt az idő.

A végére azért világossá vált, hogy másképp látja az idealista Bódis Kriszta, és másképp a szarvasiak a cigányokat. Úgy nem lehet objektív egy dokumentumfilm, hogy egy messziről jött ember hallomás alapján beköltözik egy jómódú cigány családhoz, és hagyja, hogy a tenyerükön hordják, és kiszolgálják azzal, amiért idejött. Ezt az oldalát bárki meg tudná szokni, de a szarvasiak másról is tudnának mesélni, pl. arról, hogy milyen az, mikor fordítva történik meg a dolog, és egy cigány család költözik be a nemcigányok udvarába. Ez is megérne egy dokumentumfilmet, és már tudnék is ajánlani hozzá olyat interjúalanyt, aki elmondaná, hogy mi történt a beköltözés után, és miért laknak azóta Szentandráson. Szeretjük mi az idealistákat, csak valamiért a viccet nem értjük ebben a témában.