in

Kiállítás a Tündérvárban

110130tundervar

110130tundervar2009. decemberében, egészen pontosan Luca napján rendezték az első tündérvári játszóházukat a szarvasi kézművesek. Azóta minden szombaton foglakozást tartanak, ahol a gyerekek természetes anyagokból, papírból, fából, textilből készítenek különböző alkotásokat, de ha műanyag flakon kerül a kezükbe, akkor sem jönnek zavarba.

A rendezők a néphagyományokat helyezik előtérbe mikor összeállítják a szombati programot, de ha történetesen nincs ilyen nap a közelben, akkor népmesékhez vagy az évszakokhoz igazodva tematikus heteket rendeznek. Kurucz Jánosné Terike elmondta, hogy egy-egy hétvégére már hétfőn-kedden elkezdenek készülni. Minden alkalommal elkészítik a bemutatódarabot, és azt a gyerekek lemásolják úgy, hogy beleadjak az énjüket, a személyes varázsukat, de van olyan alkalom, amikor öt mesére épülő mesevetélkedőt szerveznek alsósoknak.

Molnár Pálma verse után Kurucz Jánosné egy-egy szál virággal köszönte meg állandó segítőinek, Kissné Edinának és Taskó Ildikónak az egészéves segítséget, valamint díjazták a legszorgalmasabb gyerekeket. Az idei évre a talponmaradást tűzték ki célul. Szerencsére a SZIRÉN és annak vezetője Samu Tamás támogatja őket mind helyiséggel, ahol a hétvégi foglalkozásokat megtarthatják, valamint textillel is. A Vasút u 67-ben minden szombaton 9-12-ig várnak minden alkotni szerető gyereket.

Vélemény, hozzászólás?

110130hivatal

Mozgásban a Hivatal

110131kezilabda

Újkígyósra került a serleg