in

Terítéken a turizmus

110210tdm

110210tdmTanácskozásra hívta a szarvasi Tourinform a város idegenforgalmában érdekelt vállalkozókat. A meghívottak közül 20-30-an el is jöttek a munkaértekezletre, amin a tervek szerint egy szarvasi turisztikai egyesület megalakításáról is kellett dönteni.

Hetényi István önkormányzati képviselő elsorolta a városban történt turisztikai fejlesztéseket, ill. beszélt a tervekről, valamint a már konkrétan folyó beruházásokról is.

A megvalósult, megvalósuló félben levő, idevonatkozó beruházásokat mindenki látja a városban jártában-keltében, mint pl. az épülő Víziszínpadot, az Arborétumba vezető sétányt, a gyalogutakat. Annak ellenére, hogy a Víziszínpad szükségességét kemény kritikával illették a város lakói, a vállalkozók körében elfogadottabb a léte, ők csak apróbb technikai kérdéseket tettek fel ezzel kapcsolatban. A jövőről szólva Hetényi István kiemelte a Fő tér felújítását, a Kossuth utca rehabilitációját, valamint az ezt lezáró Templom tér létrehozását. Talán már a közeljövőben a Víziszínpad-Kossuth utca-Templom tér együttesen adhatna otthont a Szilvanapoknak.

Az idegenforgalmi eredményekről szólva elmondta, hogy tavaly 5,7 millió forint volt az idegenforgalmi adóból származó adóbevétel, ami 24638 vendégéjszakából, azon belül 251 külföldi vendégéjszakából tevődik össze. 251 külföldi vendégéjszaka nem túl sok, még az egyébként kevésnek mondható összéjaszkához viszonyítva is. Vagy az adózási morállal van baj, vagy valóban ekkora a baj.

A vállalkozók részéről több téma merült fel, de visszatérő téma volt a Kacsató és környékének a rendbe tétele, ill. egy fövenyes városi strand kialakítása a a tó előtt partszakaszon. Sajnos az is kiderült a munkamegbeszélésen, hogy nincs városi stratégia a turizmus fejlesztésének tekintetében.

Glózik Klára, egykori Tourinform irodavezető, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány igazgatója javasolta, hogy a vállalkozásokat aktívan vonják be a koncepció felállításába. Javaslata szerint a felállítandó egyesület egy TDM szervezetként működne, ami a szép és magyaros turisztikai desztináció menedzsment kifejezés rövidítése. Erről annyit kell tudni, hogy az állam a pályázatok során a földrajzilag lehatárolható térségekkel elsősorban, de az is lehet, hogy kizárólagosan,  ezeken keresztül áll majd szóba. A TDM-ek tagjai összefognak és tagdíjat fizetnek. Már ez a kettő alapelv Magyarországon kérdésessé teheti a működőképességet.

Az összegyűlt vállalkozók és a városi intézetek képviselő kézfelnyújtással jelezték igenlésüket arra a kérdésre, hogy részt vennének-e az egyesület alapításában, ami úgy nézett ki, több, mint amit a szervezők a mai munkamegbeszéléstől vártak, és egyből ki is tűzték a következő megbeszélést február 28-ra, amikor vélhetőleg meg is tud alakulni az új egyesület. Addig is marad idő meginterjúvolni a környékbeli települések vállalkozóit, önkormányzatait, hogy hajlandók lennének-e részt venni ebben a közös turistacsalogató egyesületben. Természetesen az ilyen viszonylatban, mint Békésszentandás, Csabacsűd nem kérdéses, hogy akarnak-e együttműködni a vállalkozók, önkormányzatok, a kérdés mindössze annyi, hogy mekkora területet tudna átölelni az egész, hogy ne a saját mérete tegye alkalmatlanná funkciójának ellátására. A csatlakozással, illaetve az alapítással kapcsolatos információért a szarvasi Tourinform irodához lehet fordulni.

Remélhetőleg ezzel a mai találkozóval elindul egy folyamat, ami új, reális alapokon maradva segít átgondolni, esetleg átpozícionálni Szarvas és a térség helyét az ország turisztikai egészében.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110209wbs

A Nagy Testvér mindent lát

110211hpv

Védőoltással a rák ellen