in

Íjászverseny Szarvason

110221ijaszat

110221ijaszatA Petőfi utcai Sportcsarnokban XIII. alkalommal került megrendezésre  a Szarvasi Körös Íjászverseny 2011. február 19-én, szombaton, az  MTTSZ Szabadidős és Lövész Klub szervezésében. A versenyen 15 célt kellett leküzdeniük a résztvevőknek, két körben, ami összesen 90 lövést jelentett versenyzőként.

A több éve a Szarvas Íjászai által megrendezett versenyen a környező településekről és megyékből összesen 61 íjász mérte össze tudását. A nem szokványos célok tovább színezték az egyébként is baráti hangulatú versenyt, ahol a versenyzők az egész éves versenysorozatokról szinte mind ismerték egymást, és ha szükség volt rá, önzetlenül osztották meg tapasztalataikat a fiatalabb versenyzőkkel.

A már hagyományosnak mondható februári verseny után, a már szintén hagyományos, ízletes babgulyás várta a résztvevőket a Turul kisvendéglőben.

A verseny szarvasi vonatkozású eredményei:

Mini fiú kategória:
– I. helyezett: Ifj. Komár Pál
– II. helyezett: Hrncsjar Máté
– III. helyezett: Frankó Dániel

Gyerek fiú kategória:
– I. helyezett: Szrnka Márk

Ifi fiú kategória:
– II. helyezett: Halász Gábor

A nagyon erős felnőtt férfi kategóriában Győri Krisztián a 9. helyen, a felnőtt női kategóriában Szrnkáné Kriszti a 4. helyen végzett.

Az összesített eredmények alapján a legmagasabb pontszámot Bagdi Ferenc, többszörös magyar bajnok, a Csaba Lovas-Íjász Kör tagja érte el.

Gratulálunk nekik!

Vélemény, hozzászólás?

110220farsang

Alsós farsangolók Szentandráson

110221tanc

Álarcosbál