in

Véget ért egy fejezet

110313munka

110313munkaVéget ért egy fejezet a vissza a munkába programban résztvevők számára csütörtökön, amikor utoljára ülhettek együtt a Rákóczi utcai ebédlőben. Az EU élethosszig tartó tanulás filozófiájával szinkronban tartott képzés elérte a célját, mert 91 ember léphet új reményekkel a munkakeresés rögös útjára. Ahhoz azonban, hogy egy korszerű, mai igényeket is kielégítő szakma kerülhessen a kezeikbe, további képzésekre lenne szükség.

Hodálik Pál alpolgármester egy régi véleményének adott hangot azzal, mikor elmondta, sokan nem is a képzésért, hanem a saját önbizalmuk növeléséért, annak helyreállításáért jelentkeztek erre a hathónapos kurzusra, aminek letelte után most visszatérnek a hétköznapok világába. Tudja, hogy sokaknak már a program közben akadt munkalehetősége.

Mihaleczné Kovács Mária elmesélte, hogy mi történt a program 2008-as indulása óta. 2008 végén írták ki azt a pályázatot, ami azoknak a munkába való  visszavezetésére lenne hivatott, akik huzamosabb ideje munka nélkül voltak, ezért egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek, és már mentálisan is feladták a reményt, hogy ismét munkába állhassanak, pénzt kereshessenek.

2009 január végén nyújtott be a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása a bíráló bizottsághoz a pályázati anyagokat. 2009. május 15-én jött a jó hír, hogy 65,9 millió forintot nyertek a féléves programra, aminek keretében 90 embert kellett visszaterelni a munka frontjára. A támogatási szerződést szeptember eleji aláírásáig nagyon sok sokdokumentumot kellett benyújtani, hogy októberben megkezdődhessen a képző kiválasztása, amin közbeszerzési eljárás keretében a KISOSZ Alfaképző Központ nyert. Tavaly májusban kezdődött meg a toborzás, amikor 120 ember közül 90 kiválasztottal augusztus 1-én kezdődhetett meg a képzés, aminek eredményeképpen 2011. március 10-én 91-en egy-egy emléklapot vehettek át projektzáró ünnepségen. A szerencse a kezükre játszott, mert augusztusban a főtérisek vissza tudtak  költözni a felújított iskolájukban, így a várostól megkaphatták a Petőfit.

Tóth Tamásné csak néhány gondolatot tudott csak az előtte szólók után hozzáfűzni. Véleménye szerint nem 90, de 190 embert is be tudtak volna vonni a képzésbe, aminek a végén nem csak 90 ember, hanem 90 család újult meg. Hét ember nevét emelte ki az egész teamből. Elsőként Gergely Edináét, aki a hátán vitte az egész programot, és aki a végére profi felnőttképző manager lett, majd hat családsegítőnek mondott köszönetet, három szarvasinak, Frankó Katalinnak, Czifra Szabolcsnak, Giricz Katalinnak, egy-egy kondorosinak és szentandrásinak, Polonyi Ildikónak és Mótyán Pálnénak, valamint a Csabacsűd, Kardos, Örménykút illetékességi területű Medvegy Ágnesnek.

Vélemény, hozzászólás?

110312body

Múmia az edzőteremben

110314vizsla

Vaúúúúúúúúúúúú, úúúúúúúúúújra itt vagyok!