in

Tökéletes soha sem lesz

110322veber

110322veberA 90-es évek elején Budapesten dolgoztam, és egy kilencedik emeleti lakásban laktam. Hajnali kettőig tettem a dolgom, és délelőtt 10 órakor rádióra ébredtem, amikor rendszerint az időjárásjelentés volt valamelyik adón. Egyik nap ébredéskor azt hallom a rádióból, hogy Budapest fölött felhős az ég, esik az eső. Nagyon utáltam és utálom az esős reggeleket, pláne, ha az hétfőre esik. Igen ám de a szobába határozottan bevilágított valami, talán a közeli vasútállomás kandellábereit cserélték le a hétvégén, és azoktól lehet ilyen világos. Felhúztam a reluxát, kinéztem az ablakon és szikrázó napsütés, csodálatos kék ég volt odakint. Kihajoltam az ablakon, de a 180 foknyi belátható égbolton nyoma nem volt felhőnek. Akkor elgondolkodtam, hogy a meteorológus szakma annyira sincs megbecsülve, hogy legalább ablakos irodát kapjanak, amin az időjárást jelentők kitekintve legalább a pillanatnyi időt eltalálják, ha már az előrejelzés nem megy. Azóta, ha meg is nézem, igyekszem elfelejteni, mit is jósoltak holnapra.

Véber István meteorológus a március 23-i Meteorológiai Világnap alkalmából Körös-Maros Nemzeti Park látogatóközpontjában tartott keddi előadásán is elmondta, hogy meteorológia olyan tudomány, ami a jövővel foglalkozik, de tökéletes soha nem lesz. Az egész előrejelzési rendszer számítógépes számításokra épül, aminek hatalmas számítási igénye van. Az adatok nagyrésze, amit ma is használnak, már a 20-as években is a meteorológusok rendelkezésére állt, csak a számítási kapacitás még nem állt rendelkezésre. Azóta rengeteget finomodott, pontosodott az előrejelzés, de a tökéletestől még nagyon messze áll.

Véber István az extrém időjárási helyzetekkel foglalkozik elsősorban. Bár elmondta, hogy nem klimatológus, de véleménye szerint Magyarország éghajlata nem módosult annyit, hogy gyökeres változással kelljen számolnunk, azért az jósolja, hogy az extrém esetek száma nőni fog.

A meteorológiai történések magyarázatát már viszonylag pontosan meg tudják magyarázni, az igazi nehézség az előrejelzés, aminek a pontossága az eseményektől függ. Sokkal könnyebb előjelezni egy nagycsapadékos helyzetet viszonylag pontosan, akár napokkal előre is, mint egy zivataros időjárást.

Véber István előadására megtelt a Körösvölgyi Látogatóközpont előadóterme megtelt látogatókkal, akik elsősorban a meteorológus szakterületéről, az veszélyes időjárási jelenségekről tekinthettek meg egy előadást.

Vélemény, hozzászólás?

110322foci

A Kecskemét nyerte a vízicsatát

110323chovan

Várták és megjött a tavasz