in

Hordót gurítottak az új fahídon

110330hid

110330hidIsmét látványos, szép elemmel gazdagodott városunk. Ünnepélyes keretek között ma délelőtt adták át az új Fahidat, ami a turisztikai attrakciók megközelítéséhez kapcsolódó városi beruházássorozat egyik eleme. Polgármestrünk, Babák Mihály kijelentette, hogy ez a fahíd elsősorban a szarvasiaknak készült, de nem elhanyagolható a turisztikai jelentősége sem. A korábbi hidat sajnos rossz időben, rossz anyagból épült, megette az idő vasfoga, ill. a karbantartás hiánya. Új testvéréhez 2 oldalas karbantartási leírást adott a kivitelező, hogy minél hosszabb ideig élvezhessük előnyeit.

A majd 70 méter hosszú híd terhelési próbáit március 10-én végezték el, amin négyzetméterenként 250 kilogrammal terhelve a lehajlását vizsgálták, és ahogy azt Bődi János, a kivitelező Integrál Zrt. vezérigazgatója elmondta, minden paraméter a megengedett határértéken belül maradt.

Hankó György, a híd tervezője, igyekezett a környezethez illeszkedő hidat megálmodni. Elmondta, hogy a medernyílás fölött átívelő kosárfül befelé dől, így a híd tengelyéből átnézve a hídon optikai csalódás miatt sokkal meredekebbnek tűnik az ív.

A legszélesebb helyén 2,8, míg a legkeskenyebben csak 2,4 méter széles a híd. A medernyílása 25 méter, ami alatt a Katalin II-nél nagyobb hajó is elférne. Felépítését tekintve alsópályás, függesztett, kosárfülíves az új híd, ami kétféle világítást kapott. Az egyik energiatakarékos funkcionális világítás, a másik fénykábeles ünnepi kivilágításra. Az egészet nyolc kamera őrzi, és mint Babák Mihály polgármester elmondta, minden rongálás feljelentést von majd maga után.

Az üzemszerű gyalogosforgalom számára csak június 1-én adják át majd a Víziszínpad avatásakor. Rajta csak gyalogosan lehet majd átkelni, azaz kerékpárral nem, de polgármesterünk kézmozdulatából az volt kiolvasható, hogy ez lehet, hogy változni fog.

Lehet szeretni, lehet nem szeretni az új hidat, de azzal nem lehet vitatkozni, hogy nagyon szép lett.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110329katus

Hangulatos Magyar Kupa az aerobikosoknál

Munkaköri leírás – Turisztikai élmény-ellenőr