in

Karate Magyar Bajnokság: Szarvas harmadik az éremtáblán

110405karate

110405karateMúlt hétvégén Budaörsön került megrendezésre a WKF Karate Magyar Bajnokság. A Szarvasi Harcművészek a legrangosabb hazai versenyről 6 éremmel térhettek haza, ami a 14 év alatti korosztályokban az országos ranglista harmadik helyét jelentette.

A szarvasi karatésok január óta tartó intenzív felkészülés után 8 fős különítménnyel érkeztek a Magyar Bajnokságra. A csapat tagjain az utolsó héten már látszott, hogy jól sikerült a formába hozás, amit később az eredmények is igazoltak. Elsőként Sindel Márk és Kasuba Kristóf léphetett tatamira, életük első Magyar Bajnokságán. A bemutatkozás jól sikerült, mindketten tudtak mérkőzést nyerni, utóbbi bronzéremmel térhetett haza. A lányoknál Melis Vivien megszerezte a csapat első aranyérmét. A 40 kilósoknál Lipták Tibor tanítványa, a csabacsűdi Poljovka Kristóf körmérkőzésekben 4 fordulóból hármat – egyet 8 pont különbséggel – nyerve az előkelő második helyen zárt. A 12-13 évesek közt Seres László magabiztos versenyzéssel a szarvasiak második aranyát hozta el. Borzi Balázs az első mérkőzésen hátrányba került, hiába rúgta fejbe egy kombináció végén ellenfelét, sajnos ezt már a bírók nem értékelték. Melis Erik 1 hetes lázas betegségtől legyengülten érkezett a versenyre, de fogát összeszorítva küzdött, és végül bronzérmet szerzett. A második versenynapon kerültek sorra az U21-es sportolók, a 68 kiló alattiaknál Brachna Bence képviselte városunkat. Versenyzőnk az aktuális két nyertes mérkőzés után az aktuális Európa-bajnok Tadissi Martiallal szemben maradt alul, és így a harmadik helyen zárt.

A Szarvasi Harcművész SE mostani szereplésével letette a névjegyét az utánpótlás korosztályokban, és bebizonyította, hogy vidéki kluboknak is van keresnivalójuk az élvonalban. Karatésaink folytatják a munkát, és gőzerővel készülnek a májusi Shotokan Eb-re, melynek ezúttal hazánk a házigazdája Lovász György SKI elnök irányításával.

A válogatott versenyzők közös edzései és versenyei a szokásosnál nagyobb terhet jelentenek a versenyzők de az egyesület számára is.  A klub régebbi támogatóinak  – A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt,, a Szarvasi Mozzarella Kft., a Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet, a Worktrans Kft, a Lau-Federn Kft és Szarvas Város Önkormányzata – megköszöni segítéségét és kéri Szarvas város sportszerető lakosait, hogy lehetőség szerint adományaikkal segítség tevékenységét. Az egyesület számlaszáma 53900014-13003089, köszönjük segítségüket.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110405foci

Tavaszi győzelem nélkül

110406asztalit

Asztalteniszezőink sikerei