in

A Szarvasnál is volt gyengébb

110407kiri

110407kiriA tavaszi első fordulót pótolták Szarvason, ahol a helyi FC fogadta a szegedi Tisza Volán csapatát. A vendégek nagy skalpot gyűjtöttek a hétvégén, hiszen a Csepelt győzték le, de a hazaiak sem szégyenkezhettek a Dabas ellen szerzett ponttal. Szóval jó mérkőzést várt a szerdai nap ellenére kilátogató szépszámú szurkolótábor.

Fehér szerelésben a Kiri, László, Pákozdi, Petykó, Csellár-Klimaj, Závoda, Bakró, Nagy-Bány, Truczka összeállítású csapat kezdte a mérkőzést 300 néző előtt.

Kis híján öngóllal kezdődött a meccs, de Kiri bravúrral mentett. Sajnos a Tisza Volán támadott, és negyed óra után Kazi közelről megszerezte a vezetést. Már az elején feltűnő volt, hogy a szegediek minden nekik nem tetsző ítéletet nagy vehemenciával kommentálnak a bírónál, Eke sporttárs pedig ezt tűrte. Ez nem ígért túl sok jót, ám addig a hazai drukkerek főként az alig 20 éves Csavajda asszisztens lengetéseit bírálták, így nem is kellett szegedi védelem, hiszen mindig les volt támadásaink vége.

Fél óra után Szilágyi hatalmas góllal kettőre növelte a szegedi előnyt. Eladott labdák, álló játékosok ez volt a szarvasi futball az első félidőben, reménykedtünk ennél csak jobb jöhet.

Szünetben László helyett Stanley lépett pályára, és alig fél perc után Klimaj Zoli egy lecsorgó labdát lőtt a kapus mellett a hálóba. Aztán Kéri brutálisan felvágta Bakrót, mehetett zuhanyozni. Nagy Roland lövését bravúrral tolta a kapufára a szegedi portás. Érett az egyenlítés, ám Stanley sajnos egy könnyűnek tűnő labdát nem talált el, és a középen egyedül helyezkedő Szilágyi megszerezte második találatát minden lényeges kérdést eldöntve. Mert bár még fél óra hátravolt a találkozóból, futball már nem volt, más sajnos igen. A hazai játékosokat provokáló szegediek jó társat találtak a bíró személyében. Sajnos Petykó Adri szövegért, Kiri Miska pedig rúgásért is piros lapot kapott. Stanley állt a gólvonal elé és megúsztuk újabb kapott gól nélkül. A meccs végén a hazai drukkerek méltán adtak hangot elégedetlenségüknek.

Nálunk dicsérni lehet Bakrót és Pákozdit.

Nyilatkozatok:

Somogyi János vezetőedző Szarvasi FC:
Sajnos a szezon leggyengébb játékát nyújtottuk. Ennél csak az indiszponált játékvezető volt gyengébb.

Bucholcz Gábor vezetőedző Tisza Volán SC:
Elismerés jár csapatomnak a győzelemért, de a sok kihagyott helyzet majdnem megbosszulta magát.

Jobb csapat a Tisza Volán, egyszerűen érthetetlen, hogy a bírók miért támogatták őket, semmi szükség nem volt erre. Néhány rutinos játékos elvesztette a fejét, nehéz helyzetbe hozva csapatát.

Másfél hét szünet következik számunkra, lehet rendezni a sorokat, de annyi bizonyos Bány, Kiri és Petykó is eltiltott lesz.

A nehéz ősz után reménykedtünk a sikeresebb tavaszi szereplésben, ami egyenlőre nem jött el, de mi kitartunk, mert ők a mi szarvasi fiaink.

Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110406rendorseg

„Kerékpáros Iskola Kupa”

110407kezilabda

A női kézilabda remek hírverése