in

Vendégsiker a szomszédvári rangadón

110412kezilabda

110412kezilabdaSzomszédvári rangadót játszottak a megyei női kézilabda-bajnokság hétvégi fordulójában. A pont nélkül álló békésszentandrásiak a hazai pálya ellenére sem számítottak esélyesnek a tabella éllovasával szemben.

Az első félidő első felében úgy tűnt, hogy a szarvasiak megerőltetés nélkül nyerik a találkozót. A 17. percben már 8–3-ra vezettek és félő volt, hogy innen már csak a különbség lesz a kérdéses. Nem így történt, mert a hazaiak lelkes, kombinatív játékkal fokozatosan lopták közelebb magukat. A 26. percben 10–9-es vendégvezetésnél az egyenlítésre is lehetőség nyílt, de a sorsfordító büntető kimaradt. Szünet után újból a szarvasiak domináltak, akik kihasználva a házigazdák 10 perces gólcsendjét 18–11-re megléptek a játékrész derekáig. Egy időkéréssel Egriné Kovács Andrea rendezte soraikat, és innen újból változatos lett a találkozó, igaz a felzárkózásra már nem maradt erejük a hazaiaknak.

Mindent egybevetve, az orkánszerű szélben a szentandrásiak lényegesen nagyobb ellenállást fejtettek ki, mint amire a tabellán elfoglalt helyezésekből következtetni lehetett. Különösen Petrás Viktória és Aszódi Mónika nyújtott jó teljesítményt, melyhez időnként a kapus Bagi Brigitta is felnőtt. A másik oldalon leginkább a fiatal szélső, Rubinstein Lívia dicsérhető, aki fontos gólokkal hívta fel magára a figyelmet.

Egriné Kovács Andrea: – Ma erőn felül teljesítettünk, és két rövid időszakot leszámítva jól is kézilabdáztunk.

Majorosné Kasik Gabriella elnök: – Megérdemelt győzelmet arattunk a lelkes szentandrásiak ellen.

Békésszentandrási KC–Szarvasi NKK 17–24 (9–11)

Megyei női bajnoki kézilabda-mérkőzés.

Békésszentandrás, 60 néző. V.: Bakucz, Levente.

Békésszentandrás: Lólé – Lénárt 3, Ugyan, Lestyan Goda 2, Petrás V. 5, Aszódi 6, Szilágyi. Csere: Bagi (kapus), Egriné 1, Bohákné, Kondacs, Rohoska. Játékos-edző: Egrié Kovács Andrea.

Szarvas: Kasik – Rubinstein 6, Csery, Kovács Á. 2, Hajdu 1, Zelei 11, Ábrahám. Csere: Juhos (kapus), Kovács H. 1, Kovács F. 3, Farkas, Precskó. Edző: Száva Flórián.

Vélemény, hozzászólás?

110412uszok

Diákolimpiai arany és ezüst

110413mozgasban

Mozgásba hozták a Hivatalt