in

Rekordgyanús ötpróba

110416otproba

110416otprobaAki korán reggel kinézett az ablakon, nem gondolta volna, hogy ilyen csodaszép tavaszi nap fogadja majd 9 órakor azokat, aki az Olimpiai ötpróba  futónapján rajthoz állnak a Fő téren felállított kapunál. A 7, 14 és 28 kilométeres távot futva, kocogva ill. sétálva megtenni szándékozókkal – szinte szó szerint – megtelt a Fő tér. A tömeget elsősorban a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola diákjai jelentették, akik a mai tanítási napon teljes az iskola teljes létszámával vettek részt a próbán tanáraik vezetése mellett. Az ötpróbának van olyan díja, amit az iskolák között osztanak majd ki azok minél magasabb létszámarányos részvételének függvényében. A 100, 75 és 50 ezer forintos sportszercsomagok biztosan jól jönnének bármelyiknek, amiért a Benka most be is jelentkezett. Mellettük természetesen ott voltak a megszokott szarvasi arcok is, akik ki nem hagynának ki egyetlen ötpróbát sem.

A részvételi adatok alapján 527 induló volt Szarvason, amiből 473-an regisztráltak szarvasiként, a többiek Szentesről, Szegedről, Szolnokról, Békésről, Csabacsűdről, Gyomaendrődről és Kondorosról jöttek. Az ötpróbát szervezők illetékességi területén összesen több mint 750 nevető volt. Az iskolák közül a Vajda 55, a Szlovák 70 és a Benka 348 fővel képviseltette magát.

További képek között nézgelődhet ésa válogathat “Fényképrendelés” rovatunkban.

Vélemény, hozzászólás?

110416park

Kellemes környezetben

110417hunyadi

Kilencet gurítottak