in

Kilencet gurítottak

110417hunyadi

110417hunyadiA szentandrási Hunyadi a nagyon szűk kerettel érkező Békéssámson csapatát fogadta otthonában. A vendégek kerete annyira szűk volt, hogy éppen ki tudták állítani a kezdő tizenegyet, amiből ráadásul az első félidő gólzáporában egy főt el is veszítettek. Az első játékrészben esett nyolc gól hazai szempontból edzőmérkőzéssé minősítette a mérkőzést. A sort Ugrai nyitotta a 4. percben, majd felváltva rugdosták Tóth Attilával gólokat úgy, hogy 28. percre kialakult az első félidő 8:0-ás gólaránya, amiből Tóth 2, Sinka 1, és Ugrai mesterötössel vette ki a részét.

A második félidőben már csak 10-en álltak fel, de rögtön az elején a bíró megkérte az egyik vendéget, hogy foglaljon helyet a kispadon egy kezelés erejéig, így már csak kilencen maradtak.

A második félidő harmadik percében a Békéssámson kapott egy büntetőt, amivel szépítettek. Senki sem tudta miért, de talán a bíró nem akarta az egyébként lelkes vendégek kedvét szegni végleg, azért ítélte meg a 11-est. Még a szentandrási ultrák közül sem reklamált senki, belefért az eredménybe. A vendégek egészen jól állták a sarat a második félben, igaz, nagyon kapura sem rúgtak a hunyadisok, minden akciójukat az udvariasság hatotta át, megpróbálták bővíteni a góllövők névsorát, ami többnyire azt eredményezte, hogy egy húzással, egy passzal mindig többet csináltak a kelleténél. Ez folyt egészen a 80. percig, amikor Ugrai belőtte a hatodik gólját, és ami ellen a társai által is Kicsinek becézett, és valóban nem kifejezetten kapustermetű Martonosi tehetetlen volt, és amivel beállt a 9:1-es végeredmény. A gól egyébként szépségdíjas emelés volt. Ugrai látta, hogy Kicsi kijjebb áll a kapuból és pimasz mozdulattal a labda alá nyúlt, esélyt sem hagyva a vendégek kapusának a labdaérintésre.

A sok gólból azt gondolhatná az ember, hogy focifieszta volt, de ez nem lenne igaz. A tabella második felében levő Békéssámson játékán látszott, hogy a foci szeretete és a lelkesedés tartja össze a csapatot, ami erre elég, és teljesen rendben van ez így ezen a szinten.

A szentandrási Hunyadi a következő összeállításban játszott ezen a hétvégén: Dunai Tamás (k), Mochnács Tamás, Kriska Tamás, Borgulya Jámos, Bobvos Ferenc, Sinka Attila, Kovács Norbert, Rácz Attila, Mochnács Gábor, Tóth Attila, Ugrai Sándor, cserék: Melián Csaba, Gugolya György, Steigler Ádám, Rusz Zoltán, Bagi László

Vélemény, hozzászólás?

110416otproba

Rekordgyanús ötpróba

11.04.16. Olimpiai ötpróba – futás