in

Vajdás elesettekre emlékeztek

110421vajda

1956 majd a II. világháború vajdás áldozatai után az I. világháború elesettjeire is emléktáblával emlékeznek a Vajda Péter Intézmény Gimnáziumában.

110421vajdaA Hősök Fala végleges formájában egy piros-fehér-zöld zászlót stilizál majd, aminek pillanatnyilag a közepe, a fehér rész látható. Pécsváradi Antal és Szuhaj György álmodta meg, a kivitelezésben pedig Truczka György, egykori vajdás diák, kőfaragó mester segített, aki sajnos ennek a darabnak az elkészítésében nem tudott résztvenni, ill. ezen az ünnepi alkalmon már nem lehetett itt. Feladatát átvette fia, a szintén vajdás Truczka Tamás, aki Rágyanszky Istvánnal, az Öreg Diákok Baráti Köre elnökével leplezte le az új mozaikdarabot.

Molnár Béla, a Gimnázium történelemtanára saját családi emlékeiből idézett akkor, mikor ükapjáról, Molnár Jenőről beszélt, akinek neve szintén a frissen avatott táblán olvasható. Sok áldozatot követelt az I. világháború, de nem mindenki járt olyan szerencsétlenül, mint a vajdás diákok, akiknek a nevei a márványlapon sorakoznak. Sokan szép kort értek meg, sőt, közülük két veterán az akkori ellenfelek közül még mindig él, “a mieink végleg a családi emlékezés világába vonultak be”, mondta Molnár Béla.

Szerencsére a mai diákokat nem fenyegeti az a veszély, hogy háborúban kell résztvenniük. Ők őrt álltak, ill. az ünnepi műsor frontján teljesítettek szolgálatot ezen a délutánon, énekkel, szavalattal zenével. Az ünnepi esemény végén Lázár Zsolt és Horváth Z. Olivér evangélikus lelkészek áldották meg az emlékfalat és a rajta szereplőket, majd a vendégek elhelyezhették az emlékezés koszorúit.

Vélemény, hozzászólás?

11.04.13. Felsős úszóverseny 2.

110422jatszoter

50 unciányi játszótér