in

Chovános erődemonstráció

110424kezmuves

110424kezmuvesMegnyílt az ilyentájt esedékes képzőművészeti kiállítás a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola diákjainak munkáiból. Ahogy azt Brachna Irén elmondta,  rendhagyó ez a korai időpont, amire azért esett a választás, mert a hétvégén iskolájuk rendezett egy országos kézműves versenyt, és annak kedvéért hozták előrébb egy hónappal. Abból a szempontból is rendhagyó, hogy ezúttal válogatottabb, szakmailag erősebb anyagot állítottak ki – gondolom erődemonstrációs célzattal:) – amivel szerettek volna bemutatkozni a verseny résztvevőinek, tanárainak. A verseny egyébként jól sikerült. Az országos válogatóról 56 résztvevő jutott be a döntőbe, amiből 10 szarvasi, és ami a legtöbb egy intézményből delegáltat jelenti.a

Szokásos kiállításukon a város lakosainak is szeretnék bemutatni, hogy milyen minőségű oktatás folyik a Chovánban, és hol tart a 164 képzőművészetet tanuló diák Nyerges Márta festészet-, Dombóvári Zita kézműves- és Fabó Éva kerámiaszakos tanárok vezetésével.

Polgármesterünk, Babák Mihály kijelentette, hogy “tudni kell a gyerek kezét megfogni es buzdítani, és ezt a chovánosok nagyon jól csinálják”, majd ajándékokat adott át az országos versenyen szereplőknek.

A kiállításra érkezőket Balczó Balázs harmonikajátékkal fogadta. A megnyitó közben Soós Beáta és Megyeri Mária fuvolajátéka törte meg a beszédek sorát, a megnyitó után pedig a chovános zongoristák játéka szolgáltatta a hangulati alapot a nézgelődéshez.

A kiállítás megtekinthető a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében a Múzeum nyitva tartási idejében.

Vélemény, hozzászólás?

110423arboretum

A Pepikert új büszkesége

110424kiri

A szarvasi feltámadás