Connect with us

Koncert

Megafaktor X sztárral

110503vastag

110503vastagEgyidőben két tehetségkutató, a Megasztár és az X-faktor döntősei lépetek fel a hétvégén Szarvason. A városi majális programjának részeként Kállay-Saunders András kocertezett az Erzsébet-liget köröndjén felállított fesztiválsátorban, míg az újra megnyíló Piramis kertjében, a Siracusában, maga az X-faktor, Vastag Csaba lépett fel. A két esemény két különböző korosztályt vonzott, bár ennek az is lehetett az oka, hogy az utóbbi koncert belépős rendezvény volt, és nagyon szigorúan ellenőrizték a jövés-menést. A ligeti fellépő lábainál a tinilányok sikoltoztak, míg a Siracusában a kicsivel idősebb generációk filmezték telefonjukkal, fényképezőgépükkel a testközelben éneklő Mr. X-faktort. Mindkét helyen a tévéből jólismert számokat hallhattuk, és mindkét színpadon megállapíthattuk, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, ill. a közönség megpuhításához, igaz, nagyrészük már puhán érkezett.

Az Vastag Csaba koncertjén feltűnt az egyik valóságsóból kiesett Béci is egy vacsora erejéig, aki desszertként lányokkal fotózkodhatott. A tévés celebek nagy jövés-menésében meg kell említeni a tinilányok abszolút kedvencét, Szeleczky Dávidot, akinek a koncertjével a városi majális zárult.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect