in

Újabb hazai kínlódás

110503foci

110503fociA múlt heti bravúros szegedi győzelem után joggal várták el a Szarvasi FC szurkolói, hogy hazai pályán is végre sikeresek lesznek a kék-fehérek. A vendégek ezúttal a fővárosból érkeztek és az Újbuda TC csapatának volt miért visszavágni, hiszen ősszel kiadós 5-2 arányú vereséget szenvedtünk a budai műfüvön.

Talán a ballagás miatt is, de nagyon kevés néző jött ki a stadionba, így alig százan látták amint a Kiri-László,Pákozdi,Petykó,Kugyela-Truczka,Bakró,Klimaj,Csellár-Bány,Somogyi összeállítású csapat kifut a gyepre. Somogyi mesternek nélkülöznie kellett az eltiltott Erdősit, és a sérült Kiszelt és Závodát. Gyászszünet előzte meg a találkozót, Dankó Pali bácsi már nem foglalhatta el megszokott helyét a stadionban. Mezőnyjáték folyt a pályán, kényelmesen játszottak a csapatok, ám több dolga Kirinek akadt. A legnagyobb helyzet a Szarvas előtt adódott amikor Klimaj és Somogyi egyedül vitte a kapusra a labdát, ám csapatkapitányunk rossz megoldást választott, így nem sikerült a vezetést megszerezni.

És ahogy az már oly sokszor megtörtént ez megbosszulta magát. Klimaj eladott egy labdát az ellentámadásból pedig Huszty megszerezte a vezetést az Újbudának, Kiri csak beleérni tudott a lövésbe.

Szünet után a fővárosiak két gyors gólt szerezve eldöntött minden lényeges kérdést. Sajnos ismét széteső játékot produkáltunk, gyenge védekezés, eladott labdák, bíróval és nézőkkel vitatkozó játékosok. Hát igen, ha nem megy a futball, azért mindig más a felelős. A Szarvas csak háromgólos hátrányban kezdett el támadni, de már késő volt. Ráadásul a vendégek portásán Váradin nem lehetett a mai napon kifogni. Bány ugyan a vége előtt büntetőből megszerezte tizedik gólját, de ez már csak szépségtapasz volt.

A közepes teljesítményt nyújtó Újbuda könnyedén nyert 3-1 arányban. A maroknyi hazai nézőnek, pedig ismét csak a keserűség jutott az öt tavaszi hazai meccsen mindössze egy pontot tudtunk szerezni.  Szerencsénkre még mindig van nálunk is gyengébben teljesítő két csapat, ezért nem állunk kieső helyen. De ez így nagyon kevés lesz.

Öt mérkőzés van hátra köztük sorsdöntő csaták a Jánoshida és a Szabadkígyós ellen. Reméljük ezt a játékosok is átérzik és mindent megtesznek, hogy a csapat bent maradjon. Mert ha kiesünk, akkor hosszú évekre elfeledhetjük az NBIII-at.

Nyilatkozatok:

Somogyi János vezetőedző Szarvasi FC:
– Hamar nagy előnyt adtunk a vendégeknek, és ezután már csak szépítésre futotta, köszönhetően a parádésan védő vendég kapusnak.

Kenyó Zoltán vezetőedző Újbuda TC:
– Nagyon értékes győzelemnek tartom ezt a mai eredményt.

ifj.Somogyi János csatár Szarvasi FC:
– Ma nagyon gyengén játszottunk és sajnos általában a hazai meccseinket elveszítjük, aminek nem tudom az okát. Legalább három meccset kell még nyernünk, hogy elkerüljük a kiesést.

Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

2 év próbára bocsátás Ittas vezetésért!

Jelentkezési feltételek