Connect with us

Blog

Ray of Light – Fénysugár

110509ray

110509rayAzt mondják a show biznisz kemény világ: nem bízhatsz igazán senkiben, csak magadban. Egyedül vagy, és nincs, aki fogná a kezed és vezetne. Csak a sötétben tapogatózhatsz, és csak bízol benne, hogy baj nélkül elérsz a következő állomásig.

De mi a helyzet akkor, ha ez az átvitt értelemben vett világtalanság mégsem szimbolikus? Hanem valós vakság. Képzeljük el, hogy van egy nagyon mély szegénységből jövő fiú, akit Isten elképesztő zenei tehetséggel áldott meg, de az illető vak. Ő tényleg a sötétben tapogatózik élete minden percében. És mégis elér minden meghódítható csúcsot, mindent, amit ember csak kívánhat.

Ez nem fikció, hanem valóság. Aki hozzám hasonlóan van olyan elvetemült, hogy hajnali kettőig nézzen egy filmet már tudja miről beszélek. Vasárnap éjjel vetítették az egyik kereskedelmi tévécsatornán a „Ray” című filmet, amely Ray Charles Robinsonnak állít emléket. A 2004-ben elkészült alkotást még látta a zenész, de azt már nem érhette meg, hogy az őt alakító Jamie Foxx 2005-ben megkapja alakításáért a legjobb férfi szereplőnek járó Oscart.

Ez a műalkotás (mert méltán kiérdemelte ezt a megnevezést) Ray Charles életének első 49 évét mutatja be. Azt az utat, amit ő fizikai és lelki síkon megtett, a küzdelmeket a szegregált Amerikában, ahol a polgárjogi mozgalmak együtt virágoznak a heroin elterjedésével és a zenei ipar megerősödésével. Ebben a világban kell helyt állnia egy vak fekete fiúnak, aki csak zenélni szeretne, és arra vágyik, hogy őszintén szeressék. És mi sem könnyebb, mint a bűntudatot és fájdalmat elűzni egy újabb lövéssel. Gyilkos ez a románc az anyaggal, de Ray ezt is túléli, mint ahogy túléli gyermekkora és későbbi élete legmeghatározóbb tragédiáit: öccse és anyja halálát. A zene csak ideig-óráig tudja feledtetni a bűntudatot és a sötétségtől való félelmet, de vajon Ray Charles akkor is ilyen nagyot tudott volna robbanni a zenei életben, ha egy rendezett, normális anyagi körülmények között élő családban nő fel? Kötve hiszem, bár szerintem a tehetsége akkor is felszínre tört volna.

Nagyon felkavaró ez a film, ha valakinek van érzéke mások szenvedésére, egy anya és egy gyerek szenvedésére. De mégis örülök, hogy megnéztem. Már csak azért is, mert nagyon jó volt látni, hogy az amerikai filmipar ilyet is tud nyújtani. És hogy vannak még olyan színészek, mint Jamie Foxx, aki minden jelenetben saját maga zongorázik és a speciális szemtapasznak köszönhetően napi 16 órát tényleg teljes sötétségben töltött. Persze azon nem lepődtem meg, hogy ezt a filmet is szokás szerint negyedóránként megszakították a reklámblokkok, még hajnali fél 2-kor is. És azon sem szabad csodálkozni, hogy egy ilyen filmet, amely esetleg, Uram bocsá’, netalán tán gondolkodásra készteti az embert csak 11 után kezdenek vetíteni, még véletlenül sem akkor, amikor többen is láthatnák. De ne fanyalogjunk, örüljünk, hogy láttuk. Én tényleg örülök is, mert sokak számára jó példa lehet ez a film, akár a főszereplőt, akár a színészt követik.

Van kiút a sötétből, csak hinni kell.

Nóra

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect