in

”Süss fel nap”

110518benka

110518benkaEz volt a címe annak a művészeti fesztiválnak, melyet Kecskemét-Hetényegyházán rendeztek meg május 14-én. A rendezvény évente egy alkalommal találkozási lehetőséget-, ill. megfelelően színvonalas fórumot biztosít azoknak a gyermekeknek,- felkészítőiknek – akik valamely művészeti ágban tehetségükkel, szorgalmukkal megértek a nyilvánosságra. A fesztivál meghirdetésével biztosítani kívánják a tehetséges általános iskolás diákok, csoportok bemutatkozását színjáték, vers, próza, hangszeres zene, ének, tánc kategóriákban. A produkciók előválogatáson vettek részt, cd vagy dvd felvételt kellett a szervezőknek küldeni, amit egy zsűri bírált el. Több, mint 75 felvételből negyven került a döntőbe. A fesztiválra érkeztek fellépők Szekszárdról, Kecskemétről, Záhonyból, Sarkadról és szinte az ország minden részéből.

Az értékelés során kategóriánként és korcsoportonként kiosztottak emléklapokat, okleveleket és minden kategóriában egy napraforgó díjat.

Szarvast 15 gyermek képviselte vers és tánc kategóriában. Emléklapot kapott eredményes részvételért tánc kategóriában: Hamza Brigitta, Janowszky Viktória, Pribelszki Boglárka a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából, Emődi Dorina, Kugyela Flóra, Mester Zsófia a Vajda Péter Intézményből. Vers kategóriában Kovács Panna a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából.

Oklevelet kapott kimagasló szereplésért tánc kategóriában: Dombi Bettina, Dombi Lilla, Hamza Renáta, Himer Tünde a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából, Nyerges Alíz a Szlovák Általános Iskolából, Ancsin Dóra, Bencsik Rebeka, Uhljar Janka a Vajda Péter Intézményből. Két Napraforgó díjat is elhoztunk az idén, szintén tánc kategóriában. Egyéni gyakorlattal mutatkozott be 2-es korcsoportban Uhljar Janka Vajda Péter Intézményből és 1-es korcsoportban Himer Tünde Benka Gyula Evangélikus Iskolából.

Köszönjük a felkészítőknek Springel Mihálynénak és Himerné Duló Erikának a munkájukat, a gyermekeknek a sikeres szereplést és a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolának az utazáshoz való hozzájárulását.

Vélemény, hozzászólás?

110517vezekenyi

Szómagam – Visszatérés

110518huro

Milyen vegyszereket hoz a Körös?