in

Tanyasi kapusznyika

110521kapusznyika

110521kapusznyikaSzarvason nincs szükség értelmező szótárra a címben szereplő kifejezés megmagyarázására, bárkit megkérdezünk pontos választ kapunk. Aki eddig nem ismerte volna a jelentését, a cikk és a fotók megtekintése után mindent megtudhat róla.

Nem tősgyökeres szarvasiként kimaradt a gyermekkoromból a kapusznyika, mint étel vagy sütemény. Később megkóstoltam, de nem került a kedvenceim közé, nem értettem mit szeretnek rajta. Ma már tudom, nem jó helyen próbálkoztam, elnézést kérek a pékségektől, de az Urbancsokné Pljesovszki Ildikóék tanyáján kemencében sült kapusznyikának nincs párja.

Iskolánkban egy projekten dolgozva szarvasi „hírességként” jutott eszünkbe ennek az ételnek az elkészítése, illetve az eredetével kapcsolatos gyűjtőmunka, amihez rengeteg nagymamák által írt recepteket hoztak a gyerekek. Szlovák étel lévén, a háttér minél teljesebb megértésének érdekében a Szlovák Tájház megtekintését is bevettük a programba. A projektet viszont maga sütés koronázta, amiért köszönet a tanya tulajdonosának és segítőinek, Zsuzsa és Jutka néninek, akik fantasztikus lelkesedéssel adták át tudásukat a következő generációnak a kapusznyika sütés terén.

Főző műsorokat meghazudtoló módon szinte 2 és fél óra alatt minden mozzanatot láthattunk, csinálhattunk, a kemence befűtésétől a dagasztásig. Szenzációs élményben volt részük a gyerekeknek. Minden pedagógus társamnak ajánlani tudom ezt a programlehetőséget, nemcsak sütést, hanem kézműves foglalkozást is szerveznek Ildikóék a gyerekeknek.

Nagyon jó dolognak tartom, hogy egyre több vállalkozó kedvű ember nyit meg a saját portáján hagyományőrző helyeket. Ennek a Simonyi-szőlőkben található tanyának a hivatalos megnyitója 2011. június 4-én szombaton 13 órakor lesz. Aki nem tudná, merre induljon, kerékpárral 15 perc a Benka Gyula utcán végig a síneken áthaladva, majd balra fordulva a tanyasor hetedik vagy nyolcadik háza lesz jobb oldalon. Érdemes kilátogatni a megnyitóra és az általuk szervezett programokra, vendégszeretetük határtalan.

Köszönöm a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola 5. osztályos tanulói és tanártársaim nevében a lehetőséget a program megvalósításához nyújtott segítségükért.

Vélemény, hozzászólás?

110520karate

Karateverseny Békésszentandráson

110522hunyadi

A Hunyadi böntetett