Szarvasi reggae

110530reggae

110530reggaeNémeth Juci, aki az Anima Sound System énekesnőjeként vált országszerte ismertté, eljött közénk Mr. Stu-val és Dizko Mastersszel, hogy rögtönözzön nekünk valamit. A live act színhelye természetesen minden performance szarvasi bölcsője, a Tessedik Sámuel Múzeum díszterme volt. Ahogy azt az énekesnő elmondta, a formáció által előadott zenék 90 százalékát ő is most hallotta először, így az ősbemutatóvá előlépett jam session nem csak a közönségnek, hanem az előadóknak is élmény volt.

Az estét az előzenekar tette szarvasi szempontból mégérdekesebbé. A hangulatot a roots reggae stílust képviselő Vision Wakers csinálta Német Juciék előadásához. A műfajt egyébként már az első akkordok előtt ki lehetett találni, mert a zenekar több tagja rasztásan dreadlockban hordja a haját, aminek kialakítása nem lehet rövid és egyszerű feladat. Stílusváltás kizárva. Szimpatikus megjelenésük mellett a reggae-t kedvelők a zenéjük miatt is hamar a szívükbe zárták az együttest, amire hangszeres tudásukkal is rászolgáltak. A Vision Wakers ezen az estén a Valach Márk, Harencsár Balázs,  Kalivoda András, Óvári Gergő dobos, Tusjak Péter aka Szumo ének, felállásban lépett fel a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében.