Connect with us

Blog

A nemzet napszámosai

110530tanito

110530tanitoEgy régi mondás szerint mindenki jó valamire, ha másra nem, hát ellenpéldának. Ennek a mondásnak az igazságára az élet szinte minden területén találunk példát, nekem mégis elsősorban a pedagógusok között akadt rengeteg.

Szerencsémre tanulhattam, és sokféle embert ismerhettem meg az oktatásban. Rendkívül izgalmas ez a szakma, iparág (?), és nagyon sok az ellentmondás benne.

A kezdet nagyon fontos, ezért is tanácsolják azt a szülőknek, hogy az iskolába menő csemetéknek főként tanító(néni)t válasszanak, ne pedig iskolát. Még most is élénken él bennem az első iskolában töltött napom, az azt megelőző várakozás és izgalom. Nagyon jó tanítónénink volt, amolyan régi bútordarab: kissé idősebb, maga is családanya, szigorú, következetes és szerető szívű. Ha jól emlékszem egész alsóban remek tanítóink voltak. Aztán jött a felső tagozat, és jöttek a különböző szakos tanárok. Itt már azért elég sokféle emberrel volt dolgunk. Volt olyan is, aki szinte félt a gyerekek között és ezt persze ki is használtuk. És volt olyan is, aki mereven bámult a plafon egy pontjára és úgy darálta le az anyagot.

 

A középiskola aztán már egy szabadabb világ volt, de azért annyira nem gyakran cserélődtek a tanáraink egy tárgyon belül. Ez a négy év viszont számos csalódást tartogatott nekünk. Volt néhány „átképzős” tanárunk, és akadt olyan is, aki még a régi rendszerben ejtőernyőzött az intézmény falai közé kapcsolatai révén. Emlékszem, volt egy olyan fiatal tanár is a suliban, aki Amerikában töltött jó pár évet és rajta is láttuk, hogy eleget szenved a régi beidegződések miatt; ő már az új idők új dalaival érkezett és nehezen várta, hogy nálunk is értő fülekre találjon.  De azért mindezek ellenére nagyon jó élményekkel is gazdagodtunk a tudás mellett. Az osztályfőnökünket szerettük, bár nem volt az a tipikus diákok kedvence tanár, de értünk mindig kiállt és segített nekünk. Az egyik nyelvtanárunkat viszont kimondottan utáltuk: tehetségtelen, unalmas és felettébb okoskodó ember volt. És ahogy az lenni szokott: a tanárkollégái is utálták, hiszen hamar kiderült, hogy évtizedeken át besúgó volt, sok-sok ember életét keserítette meg a jelentéseivel. De utolérte őt a sorsa még életében: iszonyú kínok között, egy szörnyű betegségben, sok szenvedés után halt meg. A temetésére szinte alig ment el egy-két ember.

Az egyetemen aztán kétféle tanárral találkoztunk: az igazi tudóssal és az igazi tanárral. Míg az egyik túlontúl elvarázsolt volt a mindennapokhoz, addig a másik nagyon is gyakorlatias volt, de rengeteg munkával, állandó rohanásban. Akadtak olyanok is, akik nagyon jó tanárok voltak, de embernek csapnivalóak. Állandóan keresték a régen elveszett fiatalságuk illúzióját, együtt söröztek a diákokkal, botrányosan viselkedtek nem egyszer, aztán elvárták, hogy tiszteljék őket, és ha valaki nem tudott tisztelettel viseltetni irántuk, azokon bosszút álltak a rendelkezésükre álló eszközökkel.

Majd teltek az évek, és ahogy a gyerekeink is beléptek az oktatás intézményeibe, úgy egyre nagyobb súly nehezedett ránk. Szerencsénkre sikerült egy nagyon jó óvodát és iskolát találnunk, ahol ugyan nem a legújabbak a berendezési tárgyak és nem a legújabbak a pedagógusok sem, de nagy szaktudással és szeretettel foglalkoznak a csemetéinkkel. Végtelen türelemmel és tudással végzik a munkájukat, a csekély fizetés és a minimális társadalmi megbecsülés dacára. Örülök, hogy vannak még olyan óvó nénik, tanítók, tanárok, akik értenek a munkájukhoz, erre születtek és szeretettel dolgoznak.

Jó érzés tudni, hogy a számtalan rossz tanári példa ellenére még vannak olyan emberek, akikre hálás szívvel lehet gondolni Pedagógus nap alkalmából, akik sokkal, de sokkal többet is megérdemelnének egy szál virágnál, de már annak is örülnek, ha az utcán a régi tanítványaik köszönnek nekik.

Valahányszor bántó emberi megnyilvánulásokkal találkozom mindig őszintén és szívből sajnálom, szánom azokat, akik ezeket elkövetik, mert talán nekik nem lehettek olyan tanáraik, akik nemcsak szakemberként, hanem emberként is példák lehettek volna számukra. Akik példaképek lehettek volna.

Szívből kívánom az összes jóravaló pedagógusnak, hogy még aktív munkásságuk alatt kapjanak annyi pozitív megerősítést és visszajelzést, ami a pályán tartja őket ebben a zűrzavaros világban, ahol az oktatáshoz „mindenki ért”. Kívánom, hogy ne veszítsék el a hitüket akkor, amikor szinte naponta éri fizikai és lelki bántalmazás őket. Kívánom, hogy legyen minden osztályukban legalább egy diák, akiért érdemes bemenni órát tartani. Kívánom, hogy pályájuk során legalább egyszer hallják azt egy diákjuktól őszintén, hogy „Köszönöm szépen a tudást!”

Szeretettel és hálával köszöntöm az összes egykori tanáromat, akiktől nemcsak a tárgyat tanultam, hanem emberségből is naponta leckét adtak.

Nóra

A kép Brlás Attila gyűjteményéből származik.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect