in

Drága ajándék gyereknapra

110531jatszoter

110531jatszoterA gyermeknapi városi rendezvény keretében került átadásra a Székely Mihály téren elkészült új, minden EU-s szabványnak megfelelő játszótér. A rendezvényre a DOTTÓ kisvonat ingyen szállította a vendégeket. A fesztiválsátorban Puding és Palacsinta bohócműsorral, Giczy Tamás bűvészkedéssel, a lassan szarvasi Hevesi Imre a Zűrzavar zenekarral, valamint Barbee szórakoztatta a gyerekeket és kísérőiket. Fonád Zoltán vezetésével Népi Játék Olimpiát tartottak, amin 15-20 helyszínen tehették próbára magukat a gyerekek pl. petrencésrúd tartásban, koszorúdobásban, hulahoppozásban és egy csomó más olyan ügyességi játékban, amit nem kell konnektorba dugni.

A térre kivonultak a Rendőrség, a Mentők és a Tűzoltóság munkatársai, hogy segítséget nyújtsanak a gyerekeknek a pályaválasztásban, hiszen majd mindegyik gyerek életében van olyan pillanat, amikor rendőrként, tűzoltóként vagy mentősként képzeli el a jövőjét. Mindhárom szervezet be is mutatta járműveit az érdeklődőknek, sőt, hogy mégvonzóbbá tegyék az általuk képviselt szakmát, meg is szólaltatták szirénáikat.

Két órakor Babák Mihály polgármester, Besenczy Zoltán és Hodálik Pál alpolgármester, valamint a képviselőtestület több tagjának a jelenlétében hivatalosan is a köz használatába adták az aranyárú játszóteret. Ahogy azt a felszólalók elmondták, igazából rekreációs központot akartak itt létesíteni, de abban a formában nem lehetett pályázni. Talán később.

Az átadásra hivatalosan is pontot tett a nemzetiszínű szalag átvágása, amihez Polgármesterünk majd az összes, a játszótéren fellelhető gyereket elcsípett, és aminek a vége felé már erősen Guiness rekordkísérlet szaga volt.

Vélemény, hozzászólás?

110531viziszinpad

Víziszínpad – fináléhoz közeledve

110601vau

Vaúúúúú, de szép az élet!