Tojás klasszisa döntött

110607foci

110607fociSorsdöntő mérkőzés várt utolsó hazai fellépésén a Szarvasi FC csapatára.A megyei derbin a sereghajtó Szabadkígyósi SC volt a vendég. A szarvasiak a Kiri-Petykó, Pákozdi, Demcsák, Csellár-Nagy, Klimaj, Bakró, Erdősi-Truczka, Bány összeállítású csapattal vették fel a küzdelmet a tikkasztó hőségben.

A hazaiak irányították a játékot, ám Bakró távoli bombáján kívül Varrónak nem akadt dolga. A nagy tét miatt feszültek voltak a játékosok, főként a kígyós kommentálta a számára nem kedvező bírói döntéseket. Aztán egy lepattanó labdát Bány 18 méterről váratlanul kapura lőtt, és a labda a meglepett kapus mellett a bal sarokban kötött ki. Ezután felpörögtek az események, Csellár utolsó emberként becsúszott, hiába tiltakoztak a kékek Bánáthy spori természetesen nem állította ki Sanyit.

Szünetben cserélt a Szabadkígyós, mindent egy lapra tettek fel az egyenlítés érdekében. Több helyzetet is kialakítottak, a szarvasi védelem nem állt a helyzet csúcsán ezekben a percekben. A 63. percben Bány ismét megcsillantotta tudását. Egyéni akció végén tört be a büntetőterületre ahol csak buktatni tudták. Természetesen Tojás volt a végrehajtó, és már két gól volt a Szarvas előnye.

Az addig sem túl sportszerű játékot bemutató vendégek kissé elvesztették a fejüket, rúgtak mindenkit ahol értek. Ha pedig volt egy kis idejük a játékvezetőt szidták.

Sajnos Bányt és Lóst is sérülés miatt kellett lecserélni. Hét perccel a vége előtt a bíró gondoskodott a további izgalmakról. Büntetőt ítélt ellenünk, amit értékesítettek a kígyósiak.

Ám a SZSC-nek már nem volt ereje az egyenlítésre, és több mint fél év után hazai győzelmet ünnepelhetett a kitartó szurkolótábor.

Méltán zúgott a vastaps, hiszen ez a győzelem sokkal többet ért mint három bajnoki pont.

Nyilatkozatok:

Somogyi János vezetőedző Szarvasi FC:
-A mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyertünk.Bízom benne, hogy az utolsó fordulóban győzni tudunk Szolnokon, és bennmaradunk a harmadik ligában.

Turcsek Zoltán vezetőedző Szabadkígyósi SC:
-Hiába játszottunk jobban, mint a hazaiak, de itt ma nem nyerhettünk…

Rejtő József tiszteletbeli elnök Szarvasi FC:
-Nagyot küzdött a sérülésektől tizedelt csapatunk, gratulálok a fiúknak.

Bány Tamás csatár Szarvasi FC:
-Örülök, hogy az én két gólommal győztünk, és remélhetőleg ezzel sikerült kivívni az NBIII-as tagságunkat.

A mezőny legjobbja Bány volt, továbbá dicsérhető Petykó, Pákozdi, Bakró, Nagy és Furár játéka, de mindenki szívvel-lélekkel küzdött.

Még egy mérkőzés van hátra a szezonból amely hivatott eldönteni hányadik lesz a Szarvas, annyi azonban valószínűsíthető, hogy a csapat ősztől is a harmadik ligában szerepelhet.

Gunda Atilla


{jomcomment}