in

Beindult a Szárazmalom

110611szarazmalom

110611szarazmalomÖtven éves pihenő után ma újra beindult a Szárazmalom. A közelmúltban renoválták az épületet, és fel lett újítva a mechanika is, így minden észen állt arra, hogy ismét lovakat fogjanak a kerékbe, hogy mozgásba hozzák az öreg szerkezetet. Ahogy azt a Tessedik Sámuel Múzeum, és egyben a Szárazmalom igazgatója, Roszik Zoltán elmondta, ez a mai alkalom tulajdonképpen egy nyilvános főpróba, a jövőben időről-időre szeretnék beindítani ezt az egyedülálló történelmi ritkaságot. A készültség foka mintegy 80%-os, ezért az időszakos üzem, ha teljesen készen lesznek, akkor folyamatosan tudnak majd bemutatókat tartani.

A látogatók jöttek is szép számmal, hogy láthassák az élő történelmet, amint Sindel László korhű ruhába öltözve hajtja két lovát körbe-körbe. Előkerültek a fényképezők is, hogy megörökítsék a pillanatot, hiszen fél évszázada, nem lehetett ilyet látni itt.

A Szárazmalomról Bács József, a Szárazmalom gondnoka, az őrlésről a szomszédságában lakó Roszik Mihály, aki még látta működni a szerkezetet fénykorában, szakértő idegenvezetése mellett lehet mindent megtudni. Ottjártunkkor a Csabacsűdi Népdalkör és a Csabacsűdi Citerazenekar készülődött egy kis előadásra, és várták a Békésszentandrási Népdalkört, hogy a borult idő ellenére ott tartsák a látogatókat.

Vélemény, hozzászólás?

110610szarvasi

Szarvasi beszélgetések

110611ugrai

Ugrai