Szeretetbefőtt

Bár még csak június van, mégis jócskán benne járunk már a nyárban. A piacok és a boltok tele vannak finomabbnál finomabb zöldségekkel és gyümölcsökkel és úgy vettem észre, hogy újra reneszánszát éli a vitaminok konzerválása, a befőzés. (Ez persze csak illúzió, hiszen a hőkezelés során sajnos nagyon sok vitamin elvész, mégis ragaszkodunk hozzá.)

Örömmel konstatáltam, hogy az ismerőseim körében egyre másra számolnak be a sikeres és kevésbé sikeres eltevési kísérletekről, és nemcsak nőismerőseim cserélik ki tapasztalataikat, hanem a férfiak is örömmel tárgyalják meg a befőzést, különféle ötleteket beszélnek meg, sőt, egyenesen technikai oldalról közelítik meg a témát. Már-már tudományos jelleggel. ☺ Aki hallott a befőző gépről, valószínűleg sejti mire gondolok.

Ahogy látom, két táborra oszlik az eltevők népes tömege: vannak az abszolút biok, és vannak a tartósítószeresek. Bevallom, én eléggé tartózkodó vagyok a tartósítószerekkel, és úgy általában a mesterséges, élelmiszeripari termékekkel kapcsolatban, de nem ítélem el a másik tábort. Tény és való, hogy aki biztosra megy kevesebb kudarcot él meg. Nálunk ettől függetlenül még a hagyományos eltevés szokott zajlani. Szóval ez valójában csak minimális elvi ellentét, a lényeg, hogy szeretünk banánérlelő melegben a konyhában aszalódni, miközben télre tesszük el a nyarat különböző méretű üvegekben.

A befőzés szenvedélyét persze a szemfüles márkák ki is használják, és egyre-másra kínálják rendhagyó receptjeiket és termékeiket. Én is tettem már pár kósza kísérletet a zselírozó cukrok és befőző cukrok alkalmazásával, de meg kell valljam őszintén, hogy nem nagyon jött be az eredmény. Nekem túl édesek, ragadósak lettek az ilyen lekvárok. És itt jöjjön még egy jelentős vitapont, vagyis ki milyen lekvárt szeret. Van olyan, aki a lágyan folyósra esküszik, és van olyan naturalista is, aki szerint az igazi lekvár darabos, gyümölcsízű, a cukor csak éppen annyira van jelen, hogy ne legyen savanyú. Én is ezt a tábort gyarapítom. Valószínűleg van ebben némi kényelmi rész is, hiszen a gyümölcs passzírozása nálunk kimarad, de ettől még ugyanolyan finom tud lenni, mint a többi féle. És ne tévesszük szem elől azt sem, hogy a cukor ma már lassan aranyárú lesz, szóval a mértékletesség pénztárcakíméléssel is párosul. Dupla erény! ☺

De teljesen mindegy, hogy ki hogyan szeret befőzni, ki milyen lekvárt tesz el, vagy, hogy ki édesen vagy sósan teszi el a paradicsomlevet, a lényeg ugyanaz: a befőzés mögött egy nagyon fontos életfilozófia húzódik meg. Vagyis az a szemlélet, hogy ne éljünk föl mindent, amit a ma megad, hanem tegyünk el belőle ínségesebb időkre is. Persze ez komoly munkával jár, de az eredmény felülmúlja a fáradozásainkat. Hiszen milyen öröm felbontani egy finom baracklekvárt a vasárnapi ebédet követő palacsintához, vagy a karácsonyi süteményeket a saját eltevésű lekvárokkal gazdagítani, hogy a befőttként eltett lecsóról már ne is szóljak…!

Minden ilyen dunsztot megjárt üveg egy-egy adag napfényt és még több szeretetet tartalmaz, hiszen annál finomabb édesítőszer a világon nincs!

Nóra