in

Évzáró a vízparton

110624evzaro

110624evzaroMinden bizonnyal először lengett egymás mellett a Vajda és a Székely zászlaja ilyen körülmények és díszletek mellett, mint tették azt a péntek reggeli vajdás évzárón. Az 1021 diákot számláló intézmény közös évzáróját a frissen elkészült Víziszínpadon tartották. Az iskola vezetése nagyon tapintatosan reggeli kilencre tette a kezdést, ami nem túl korai a nagy nyári alvásokra még át nem állt szervezeteknek, és még nincs túl meleg sem.

Jó választás volt a helyszín és az időpont is, amihez az a nagy szerencse párosult, hogy az éjszaka fölénk érkező front kitakarította a fülledt levegőt térségünkből, kristálytisztára cserélve azt, és kellemes hűvöset és égszínkék eget hagyva maga után.

A rendezvényt Molnár Brigitta verse és a 9.H osztály tánca kezdte. Utánuk Kohut Andrásné, a Vajda Péter Intézmény főigazgatója foglalta össze a mögöttünk álló tanévet, majd Babák Mihály polgármester végzett gyors közvéleménykutatást a diákok körében, hogy kinek tetszik az új Víziszínpad, de többen tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Polgármesterünk észrevette ezt, de érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a szavazást. Mindenesetre most megtanulta azt, hogy évzárón nem lehet szavazatokat nyerni, hacsak azzal nem, hogy jövőre nem kell iskolába járni, de ez még korai. Ezt ráér bejelenteni két év múlva.

A Víziszínapd rövid történetében már másodszor hangzott el a “most múlik pontosan” kezdetű dal. Kiss Tímea énekét Grivalszki Péter kísérte gitáron.

Az idén 89 oklevelet és 183 könyvjutalmat adtak át az iskola azon diákjainak, akik kiválóan teljesítettek a tanulás, a közösségi munka vagy a szakmai versenyek frontján, esetleg megyei vagy országos sportversenyeken értek el kiemelkedő eredményt. 1984 óta adják át a Misik-díjat azoknak, akik biológia, kémia vagy földrajz tantárgyból tanulmányi versenyeken jeleskednek. Ebben az évben Gyekiczki Fruzsina és Szirony Dóra az Irinyi kémia verseny országos döntőjén és a Curie környezetvédelmi területi versenyen ért el kiváló eredményt, így ők vehették át a díjat Tóthné Lipták Erzsébettől, a Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegységének vezetőjétől. Két tanuló, Kozmann Ranon és Liszkai Kitti, Europass bizonyítványt vehetett át Rohonyné Urbancsok Zsuzsannától, a Vajda Péter Intézmény Szakképző Iskola intézményegységvezető-helyettessétől.

Mindig az égre nézz! Ákos dalát Nagy Patrik adta elő diáktársai előtt úgy, hogy bármelyik tehetségkutatón továbbjutott volna több körön is, majd az évzáró utolsó előadásán Litauszki János Arany János Domokos napra című versét szavalta el.

Az évzáró végére meg kellett állapítani, hogy az Új Víziszínpad tökéletes iskolai rendezvényekre is, de nem baj ha azt korán kezdik, és a melegebb napokon intéznek egy gyors frontátvonulást a megelőző éjszakára, hogy így bioklimatizált nézőtérről élvezhessék a diákok a műsort.

Vélemény, hozzászólás?

110624simonfiala

Családias kajakverseny

110624flashmob

Legyen szertelen a nyár!