in

O.T.

110704oszttali

110704oszttaliA nyár nemcsak a nyaralás szezonja, hanem az osztálytalálkozóké is. Aki elég „idős” az tudja, hogy milyen jó hangulatúak tudnak lenni ezek az összejövetelek. ☺

Nekünk abból a szempontból szerencsénk van, hogy bár nem élünk annyira távol egymástól, mégis mindig összejövünk, nemcsak a középiskolás, hanem az általános iskolai találkozókat is megtartjuk. Összességében elmondható, hogy a fiúk idővel megemberesednek, a lányok vékonyabbak lesznek, de alapjában véve senki sem változik igazából. Van, akit az élet kikupál, és van, akit meggyötör, de szinte mindenki olyan marad, amilyennek még anno megismertük.

Az általános iskolai találkozók azért jók, mert vannak állandóan visszatérő motívumok. Míg az 5 éves találkozón arról számoltunk be, hogy kit milyen egyetemre vettek fel és milyen volt az első év, addig a 10 évesen már voltak anyukák is, apukák még nem. Aztán a 15 évesen még több anyuka és kismama jelent meg és volt egy apukánk is! ☺ A 20 évesen pedig már szinten mindenkinek volt családja, de legalább házastársa, vagy afféléje. Apropó! Nagy örömmel veszem tudomásul, hogy egyre többen házasodnak meg azon ismerőseim közül, akik már emberemlékezet óta együtt vannak. Igazából nem tudom, hogy mi lehet az oka, talán annyi, hogy sok-sokévnyi együttélés és néhány gyerek után nagyon ciki azt beírni a „Családi állapot” rubrikába, hogy egyedülálló, mert a törvény szerint annak számítanak. Szóval egyre több szerény, ám annál meghittebb esküvőről hallok, ami az én szívemnek nagyon kedves. Csak így tovább!

De térjünk vissza a középiskolás osztálytalálkozókhoz. Annak ellenére, hogy a középiskolai osztályok homogénebbnek számítanak az általános iskolai osztályokhoz képest, mintha itt nagyobbak lennének a különbségek. (vagy lehet, hogy csak nálunk van így?) Jobban szétszóródtunk, és nagyobbak a különbségek is. Itt is már nagyon sok gyerek van, és talán több emlék él bennünk az együtt eltöltött 4 évről. Vagy csak intenzívebbek volnának ezek az emlékek? Nem tudom, de az biztos, hogy még mindig hatalmasakat tudunk nevetni az egykori tanáraink aranyköpésein és a közös osztálykirándulások eddig titokban tartott részletein.

Nagyon jók ezek a találkozók, mert újra gyereknek, kamasznak érezhetjük magunkat, visszajön egy kor, ami végérvényesen lezárult, de legalább néhány órára ismét azok a szertelen, hebrencs, életvidám kölykök lehetünk, akik egykor voltunk.

Nóra

U.i.: És most jöjjön néhány jótanács, amit érdemes megfontolni.

1. Osztálytalálkozóra nem illik házastársat, partnert vinni, hacsak nem ő is az osztály tagja.

2. Hívjuk meg az osztályfőnököt, mert úgy illik, úgy sem fog végig ott maradni.

3. Ne azzal kezdjük a köszöntésnél, hogy „De meghíztál mióta nem láttalak!” Nem tudhatjuk, hogy az egyes formai változásoknak mi áll a hátterében (betegség, családi gondok, stb).

4. A családunkról elég 1-2 kép, nem kell az egész Mosoly album!

5. A régi sérelmeket ne most, ennyi év után akarjuk megtorolni, nincsen semmi értelme.

6. Segítsük a szervező munkáját annyival, hogy a megkeresésre a legrövidebb időn belül válaszolunk. Aki már szervezett találkozót tudja, hogy milyen kínszenvedés kivárni, amíg mindenki válaszol, muszáj ilyenkor egy kicsit „zaklatni” a feledékenyeket.

7. Vigyünk magunkkal minél több emléket, fotót az adott osztály életéről. Osztálykirándulások, szalonnasütések, biciklitúrák, stb.

8. Nem illik kibeszélni a meg nem jelenteket. Mondjuk el mit tudunk róluk, de ne csámcsogjunk az életükön.

9. Ha nem tudunk elmenni, akkor pár sorban írjuk le a szervezőnek, hogy mi történt velünk, mióta nem találkoztunk.

10. Emlékezzünk meg az elhunyt osztályfőnökről/ osztálytársakról is. Ha nem tudunk kimenni a sírjukhoz, akkor legalább egy szál gyertyát és egy percnyi csendet megérdemelnek.

+1. Érezzük jól magunkat, és ha valami nem tetszik a szervezéssel kapcsolatban, akkor tapintatosan jelezzük az illetékes osztálytársunknak, vagy legközelebb intézzük az egész szervezést magunk! És ne hagyjuk otthon a fényképezőgépet, vagy videokamerát!

Vélemény, hozzászólás?

110704kinaiak

A kínai nagybácsi Szarvasra érkezett

110705evang

Ünnep és emlékezés az Újtemplomban