Boldogulni

110710penztarca

110710penztarcaMostanában nagyon sokszor lehet azt a közmondást hallani, hogy „Ami nem öl meg, az megerősít!” Hihetetlen, hogy manapság milyen nehéz az ember élete és több szempontból is. Mert nem csak a munkanélküliség teszi rá a bélyeget sok ember mindennapjára, de még azoknak is nehéz, akik dolgoznak, s csak a minimálbéres kereset vagy kicsit több, amit munkájukért kapnak.

A „nagy öregek” sokszor emlegették nekünk fiatalabbaknak, hogy „és a mi időnkben….” Bármi is volt az ő idejükben, nem lehetett rosszabb, mint manapság. Ezt az is bizonyítja, hogy a nagyszülők, dédszülők többsége azért megéli a szép öregkort, sokan a 80-90 évet is! S mi csak álmodozhatunk róla, hogy legalább a nyugdíjas kort megéljük. Pedig azt gondolnánk, hogy a technika fejlődésével, a kor előrehaladtával nem nehezebbé, hanem könnyebbé válik életünk. Nem panasz ez az egész, mert mindig attól függ az, hogy nehéz vagy sem az életünk, ahogyan mi szeretnénk azt látni. A valamihez való viszonyítás! S bárhogy is nézzük, azért vagyunk olyan törekvőek mi emberek, hogy mindig a jobb módúakhoz hasonlítjuk saját életvitelünket. Az biztos, hogy igaz az, amit emlegetni szoktak, mégpedig hogy bármennyi pénze van az embernek mindig több kellene, s jobbra vágyunk.

Azt mondom, hogy mindig nézzünk körbe, hogy mi az ami minket körbevesz. Úgy ítélhetünk jól, s meglepő következtetéseket tudunk majd levonni. Amikor nagyon depis kezdek lenni azon, hogy már megint semmire nincs pénzem, mert éppen beugrik valami plusz számla, amire nem számítottam, s a megtervezettektől eltérően, már megint nem tudok félretenni, ( ez általában nem szokott sikerülni) megállok egy pillanatra, s elgondolkozok. Még mindig nem tartok ott, ahol az a férfi, akit hetente többször szoktam látni kutyájával sétálni a városban. Láttam már őt megpihenni egy-egy padon, s sajnos láttam már lakótelepek környékén a kukában kutatni… Persze a másik végletet, azt, hogy sportautókkal furikázó tizenéves – szülők pénzéből élő – fiatalok vagánykodnak a városban, azt többet láthatjuk, mert a szegénység az szégyen, a gazdagság az kitűntetés. Mintha az emberek maguk választanák ezeket a dolgokat. Nem mondom, hogy sokszor nem tehetnek arról az emberek, hogy elvesztik lakásukat, mindenüket, mert éppen fontosabb volt, hogy a számla befizetése helyett megvegyék a betevő pálinkát, bort, sört, s így egyre mélyebbre csúsztak, de azért manapság sokan nem emiatt az ok miatt kerültek nehéz helyzetbe. Mert az, hogy ahhoz, hogy élni, s kicsit jobban élni tudjon az ember tényleg nem elég a minimálbér. Bár ugye ez is még jó ahhoz képest, hogy sok családban csak 1 minimálbér, s mellette munkanélküli vagy más segély jellegű támogatás „segíti” a gazdasági helyzetet.

Sokan megkérdezik, hogy miért nem vállalunk kisbabát, miért nem fizetünk be egy kis lakásra?! Elmondjam, hogy miért? Mert nem merünk! Félünk attól, hogy valamelyikünk elveszíti a munkáját, s nem lesz keresete. Akkor nem hogy gyereket nevelni, s hitelt fizetni nem lehet, de megélni sem tudnánk. Lehetne visszaköltözni a szülőkhöz, hogy legalább a rezsi, s az albérlet ne jelentsen kiadást. Ezért jött vissza az a „divat”, hogy a fiatalok a szülőkre építkezve, a szülőkkel együtt élve próbálnak meg valahogy boldogulni, s így is nehezen. Összeteheti a két kezét az, aki fiatalabb felnőttként külön háztartásban tud élni, s lehet, hogy csak nehezen boldogul, de ő már bebizonyította, hogy megáll a saját lábán, s a szülőknek ez rengeteget jelent, hiszen ezért, s erre neveltek minket, hogy magunk boldoguljunk!

Teemy

{jomcomment}