in

Tessedik közeleg

110711_tessedikp

110711_tessedikpFolynak a Tessedik című előadás próbái a Víziszínpadon. Bizonyára már sokaknak feltűntek a hatalmas díszletek a Körös felett, ami a két hét múlva esedékes bemutató kellékei. Ott jártunkkor épp a címszereplőt alakító Derzsi György volt színpadon és a Gergely László rendező utasításai szerint finomhangolták József nádor (Rubold Ödön) lépéseit, aki a Bolza bástya lépcsőjén a belépőjére tett tett harmadik sikertelen kísérlet után megjegyezte, hogy “Honthy Hanna ezt a lépcsőt átrakatná”.

Ahogy azt az idei víziszínpados műsorrendben szerepel, 22-én és 23-án fél kilenctől a Cervinus Teátrum ősbemutatója keretében láthatjuk majd a hazai csapatot, ami a társulaton kívül a szarvasi származású Lapis Erikát, akit megcsodálhattunk már a nyitógálán, és helyi néptáncosokat és hiphoposokat is jelent. Történt ugyanis a stáblistában egy apróbb változás, aminek következtében Kovács Kriszta lett a koreográfusa a táncos részeknek, aminek okán Varga Viktor rendezőasszisztens elmondása szerint egyedülálló műfajkeveredésnek lehetünk majd tanúi, mikor a Tessedik Táncegyüttes néptáncosai a Babilon hiphoposaival együtt lépnek majd a deszkákra, és ami mindkét csoportnak komoly kihívás lesz.

Tessedik eddig még nem ihletett meg egyetlen drámaírót sem, hogy színpadra vigye életét. Ehhez kellett Pozsgai Zsolt író, forgatókönyvíró, aki egyébként a Janus című mozifilmet is írta és rendezte, de sokunknak a Kisváros című – és még számtalan sorozatból, darabból – lehet ismerős a neve, és Gulyás Levente, aki a zenét álmodta alá.

A szereposztás a következő lesz:

Tessedik Sámuel – Derzsi György
József Nádor – Rubold Ödön
Hradina, lelkész – Gerner Csaba
Boczkó A. – Bartus Gyula
Sztermenszky – Bocsárszky Attila
Teréz – Lapis Erika
Karolina – Dósa Zsuzsa
Mária – Gabriela Huberová
Markovitz János – Bocsárszky Attila
Fekete ruhások I. – Bocsárszky Attila, II. – Gerner Csaba, III. – Dégi János

A képeket Varga Viktor készítette.

Vélemény, hozzászólás?

110710help

Tanulni, tanulni, tanulni

110711nora

Dohogó