in

Egyik szeme sír, a másik nem

110712foldesi

110712foldesiEgyik szeme sírt, a másik nem, de csak azért nem nevetett, mert a szocialistáknak manapság nem sok okuk van a vidámságra, miután valószínűleg egynél több választást veszítettek el tavaly. Tudja ezt Földesi Zoltán is, aki a sajtó útján három témában kérte a lakosság figyelmét.

A Parlamenttel kapcsolatban felelvenítette, hogy annak idején, mikor az MSZP-SZDSZ regnálásakor Torgyán József mit értett parlamenti diktatúra alatt. Most, hogy a FIDESZ kétharmados többséggel megváltoztatja az alaptörvényt, az adószabályokat igazságtalanokká tette, megszorítást megszorítás követ, amikben nincs konszenzus, most értette meg az Országgyűlés előbb említett jeles alakjának a kifejezését. Ami átalakításra vár, annak átalakítását tudják támogatni, de a mindent lehengerlő gőzhengerhez nem. Új állampárt születésének lehetünk tanúi, ami pökhendi, kioktató és arrogáns, mondta Földesi Zoltán, majd megjegyezte, hogy az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László politikusként viselkedett, mikor az Aratónap védnökségét elvállalta, holott az általa vezetett intézménynek semlegesnek kellene maradni.

Az adórendszeren ütött sebet a társadalom fizeti meg, csakúgy, mint a cégekre kivetett extra- és különadókat, amik az üzletek polcain jelennek meg áremelkedés formájában. A munkanélküliség 11% körüli és már diplomával is egyre nehezebb az elhelyezkedés.

Szerencsére a a nagypolitika a város határain kívül marad. Szarvas konszenzusos városvezetés mellett szépen fejlődik. A hiteleinek a visszafizetésével nem lesz probléma, ha a szabályok a jelenlegiek maradnak, de ez manapság korántsem biztos. Legújabb büszkeségünkkel, a Víziszínpaddal kapcsolatban, a kétkedőkkel szemben is ki meri jelenteni, hogy szükség volt erre az új lendületre. Szarvasnak. A szakorvosi rendelők felújítás is a végéhez közeledik, sőt, már néhány szakrendelés a megújult helyen folyik. A lehető legjobb diagnosztikai háttérrel modern egészségügyi létesítménye lesz a városnak és a környéknek. Egyedül a munkanélküliség aggasztja helyben is. Személy szerint 2-3-an keresik meg naponta őt munkát keresve.

Az M44-esből 2016-ig nem lesz semmi, Békéscsaba pedig leghamarabb 2020-ban lesz autópályán megközelíthető.

Hozzá fognak nyúlni az önkormányzati rendszerhez is. Ismét lesznek járások nem választott testületek lesznek, hanem kinevezett kormányhivatalok, azaz szorul vissza az önkormányzati rendszer és egy erős állam alakul. Az állam elvonja a feladatokat és az eszközöket is, az önkormányzat egy kicsi, semmi felett sem rendelkező valami lesz.

Utolsó témaként az MSZP helyzetét elemezte. A legutóbbi kongresszusukon új alapszabályt fogadtak el, az következőn, az őszin pedig komoly szakértőbázisra alapozott kritikájukat fogják meg bemutatni “új iránytű” néven, aminek mentén fognak felkészülni a következő választásokra.

Elvesztegetett év van mögöttünk, mondta Földesi Zoltán.

Vélemény, hozzászólás?

110711nora

Dohogó

110712gimi

Jó a rosszban