Intelmek 1899-ből

110803konyv1

110803konyv1Több mint száztíz éve készült ez az olvasókönyv, az elemi iskolák második osztályos tanulóinak. Mint a címlapon látható: tótajkú iskolák számára, két nyelven, tótul és magyarul.

Célja talán nem csak az olvasás megtanítása, megszerettetése volt. Fejezeteinek mondatai között ott bújnak meg – az akár ma is betartandó, megfontolandó – erkölcsi tanácsok. Persze a még gyermek dédanyáink, dédapáink számára íródott mondatok ma már sokszor mosolyt csalnak arcunkra. XXI. századi gondolkodásmódunkkal nehezen értjük meg, hogy a késsel, gyufával nem játszom után miért ez következik: Szilaj állatokhoz nem közelítek. Vagy a folyókról írt mondatok közt miért találjuk ezt: A folyóvizet lehet inni.

Viszont az országról, hazáról megfogalmazott gondolatai – legyenek bármennyire is egyszerűek – gyönyörűen hangzanak ma is.

Több mint száztíz éve készült ez az olvasókönyv, az elemi iskolák második osztályos tanulóinak. Mint a címlapon látható: tótajkú iskolák számára, két nyelven, tótul és magyarul.

Célja talán nem csak az olvasás megtanítása, megszerettetése volt. Fejezeteinek mondatai között ott bújnak meg – az akár ma is betartandó, megfontolandó – erkölcsi tanácsok. Persze a még gyermek dédanyáink, dédapáink számára íródott mondatok ma már sokszor mosolyt csalnak arcunkra. XXI. századi gondolkodásmódunkkal nehezen értjük meg, hogy a késsel, gyufával nem játszom után miért ez következik: Szilaj állatokhoz nem közelítek. Vagy a folyókról írt mondatok közt miért találjuk ezt: A folyóvizet lehet inni.

Viszont az országról, hazáról megfogalmazott gondolatai – legyenek bármennyire is egyszerűek – gyönyörűen hangzanak ma is.

Olvasókönyv e mű címe, hát olvassunk bele.

110803konyv

A jó tanuló.

Kedvvel járok az iskolába, még pedig kétszer napjába. Ott magamat jól viselem, a tanító úr jól bán velem. Leülök a padba szépen; a rossz gyermek nem így tészen. Nem kiáltok, nem ugrálok; hanem könyvemből tanulok. Figyelek a tanításra, nem hallgatok semmi másra. Ha megtanultam leczkémet, bezárom könyvecskémet; kalapom veszem fejemre, azután játszom kedvemre. Hogy ha játszom, nem haragszom, más játékát el nem rontom. Iskolából haza járok, lassan megyek, nem ugrálok. Az utcákon szépen megyek és köszönök mindenkinek. Ki nem köszön, műveletlen: nem szereti azt senki sem. Az utcán nem kiabálok, a falakra nem firkálok. Egyenesen haza megyek, így tesz minden jó gyermek. Jó is leszek a míg élek, csak jót teszek, jót beszélek. Ez az én feltételem, – kis barátaim! ki tart velem?

Testrészek.

(…) Nyak alatt van a törzs. A törzs előrésze a mell; alatta van a has. A törzs hátulsó része a hát. Van jobb lábom és bal lábom. Lábaimmal tudok járni, állni, szaladni, futni, ugrálni. Kinek lábai rosszak, nem tud menni. Aki nem tud menni, az béna. Kinek az egyik lába rövidebb, mint a másik, az sánta. A béna és sánta embert nem illik csúfolni.  

A család.

(…) Én szeretem a szüleimet. Aki a szüleit nem szereti és szót nem fogad nekik, az rossz gyermek. A rossz gyermeket senki sem szereti és az Isten megbünteti.

Testvéreimet is szeretem. Őket nem bántom. Velök nem veszekszem. A mi családunkhoz tartoznak még nagyszüleim, nagybátyáim és nagynénéim, unokatestvéreim és a cselédek is.

Szeresd atyádat s anyádat,

Mert ő érted munkál, fárad;

Ki szüleit nem szereti,

Azt Isten megbünteti.

Az udvar.

(…) Az udvaron tartózkodik a kutya. A kutyának teste szőrrel van fedve. A kutya feje hosszúkás, orra lapos, szemei kerekek, fülei hegyesek, vagy lekonyultak. A kutyának van még dereka, farka és négy lába. Lábán van hegyes karma. A kutya eszik húst, kenyeret, levest és főzeléket. A kutya tud harapni és ugatni. A kutya őrzi a házat.

Az udvaron néha macskát is látni. A macska egeret fog a háznál. A macska nyávog. A macskával nem jó játszani, mert karmol.

Gazdájához a jó kutya hűséges;

Egerek ellen a macska szükséges:

Mind a kettő hasznos állat, nagyon jó,

De játéknak kutya-macska nem való.

Az egészség.

Ha testemnek nincs baja, jól érzem magamat, egészséges vagyok. Ha a testnek baja van, beteg az ember. A beteg ember nem érzi jól magát. A beteg ember sokat szenved. Az egészségre vigyázni kell. (…) Orromba vagy fülembe semmit sem dugdosok. Szájamba tűt vagy más éles tárgyat nem veszek. Késsel, gyufával nem játszom. Vigyázva járok, magas helyről nem ugrálok. Szilaj állatokhoz nem közelítek. Mindig víg vagyok, nem haragszom, nem duzzogok. (…)

A levegő.

(…) Ha a levegő gyorsan mozog, szél támad. Ha szél fú, nincs nagy meleg. A levegőben magasan néha felhők úszkálnak. A felhőkből esik az eső, hó, jégeső. Az eső víz. A hó fehér és hideg. A jégeső megfagyott esőcsepp. A felhőkkel néha zivatar jár. Ha zivatar van , akkor villámlik, mennydörög. Ha villámlik, vagy mennydörög, nem kell félni.

Ország. Haza.

Helységünk körül más helységek is vannak. Más helységekbe utakon mehetünk. Amely úton más helységbe mehetünk, az országút.

Sok helység együtt országot alkot. Azon ország, melyhez helységünk tartozik, a mi hazánk. A mi édes hazánk neve Magyarország. Magyarország igen szép és jó haza. Mi ezen országban születtünk, itt nevelnek szüleink, minden jót itt élvezünk, ezért szeretni kell nekünk e kedves országot. (…)

TÓT ÉS MAGYAR

OLVASÓKÖNYV

AZ ÁG. HITV. EV. TÓTAJKÚ ISKOLÁK

II. OSZTÁLYA SZÁMÁRA

SZERKESZTETTÉK

OPAVSZKI GÁBOR ÉS MOLNÁR JÁNOS

ev. tanítók Szarvason.

B. CSABA

A “CORVINA” KÖNYVNYOMDA NYOMÁSA

1899.