Angol kór

110815riot

110815riotNagy-Britanniát újból utolérte az egykori gyarmatbirodalmak átka: a hódítás olthatatlan vágya megbosszulta önmagát. Megdöbbenve figyeljük az eseményeket, a cél nélküli pusztítást, a csőcselék hordákat, de ha végig gondoljuk, akkor mindez logikus, sajnos nincs mit csodálkozni rajta.

Adott volt egy viszonylag kis területű, ám nagy potenciával bíró ország, és élt is az adott helyzet lehetőségeivel: hatalmas területeket vont a brit korona alá. Persze a legtöbbször vérrel és vassal, vagy csak pénzzel és egyéb javakkal, attól függően, hogy éppen miként kívánta a helyzet. Majd a nagy áldozatok árán összetartott birodalom recsegni és ropogni kezdett. Mivel a meghódított területek angol földnek számítottak ezért aztán sokan vándoroltak az „anyaországba” a szélrózsa minden irányából. A XX. század elején elfogadott bevándorlási törvények egyre szigorodtak, hiszen gyorsan rájöttek, hogy bizony ez a fajta sokféleség sokféle problémával és bajjal jár, amit jobb megelőzni, vagy megfékezni. De megállítani már nem tudták azt, ami elkezdődött…Gondoljuk végig mi is történt: egy család mondjuk Pakisztánból Nagy-Britanniába költözik, ott kezdenek új életet. Talán nyitnak egy kis boltot, vagy kétkezi munkával keresi kenyerét a családfő. Nagyon nehéz beilleszkedniük nemcsak a bőrszínük miatt, hanem a nyelvi, kulturális, szociális különbségek miatt is. Ez a család szépen él, nevelik a gyerekeiket, akik már ebben az új közegben nőnek fel, de még nekik is más az anyanyelvük és a családi hátterük. És az ő gyerekeik is idegennek fogják érezni magukat, pontosabban gyökértelennek, hiszen a pakisztáni kultúra már nem az övék, a brit kultúra még nem az övék, vagyis egy köztes állapotban lebegnek, ahol nagyon nehéz fogódzókat találni, megtartani a talajt a lábuk alatt. Hát csoda, ha nem találják a helyüket és a frusztrációikat az utcán vezetik le?

Sokan a munkanélküliséget emlegetik, mint az egyik okát az elégedetlenségnek. De mi, magyarok, pontosan tudjuk, hogy ez nem teljesen igaz. Hiszen nincs olyan magyar család, aki legalább egy rokont vagy ismerőst ne tudna kint, mint au pair-t, vagy kétkezi munkást, stb. Vagyis munkahely van, csak bizony nem fűlik sok britnek a foga az odd job-okhoz (kényes, piszkos melóhoz). Nem nagy karrier egy kocsmában dolgozni, vagy takarítani egy irodaházban, esetleg házvezetőnőnek lenni, de ha megfizetik, akkor… és sok kelet-európai még ezzel a munkával is sokkal jobban keres, mint otthon diplomásként. És akkor most ne beszéljünk azokról az orvosokról, akiknek megéri egy-egy hétvégére kiruccanni Londonba ügyelni egy kórházba közel annyiért alkalmanként, mint amennyi a havi fizetésük. (De nem kell Londonig menni, hogy hasonló helyzetet találjunk. Gondoljunk csak Németországra, akik nagy naivan azt hitték, hogy a török vendégmunkások a nagy építkezések után majd hazamennek Törökországba. Hát, finoman szólva is nagyon nagyot tévedtek…)

Szóval munka volna, de hiányzik talán a kellő szándék és akarat. Ha tovább keressük az okokat, akkor mindenképpen látnunk kell, hogy nagy baj van az oktatással is. Aki egy kicsit is ismeri a brit iskolarendszert, az tudja, hogy a miénket is ahhoz az irányzathoz akarták /akarják idomítani. Ennek egyik élő bizonyítéka a már bevezetett kétszintű érettségi. De ha figyelemmel követjük a brit ifjúság életét, akkor látjuk, hogy komoly bajokkal küzdenek. És nemcsak az alkohol és drogok használatáról, a korai szexről és tini szülővé válásról van szó.

Bár a fentiek talán nem túl látványos, vagy kirívó problémák egyedül, összeadódva azonban megjósolhatatlan kimenetelű katasztrófákká állhatnak össze. Európa komoly bajban van, vagy legalábbis egy égető probléma küszöbén áll: ez pedig a bevándorlók ügye. Függetlenül attól, hogy Európa, vagy a világ mely tájáról érkeztek. Ha ezt a problémát sikerül megoldanunk, akkor talán még van remény arra, hogy béke és öröm szálljon az öreg kontinensre és ne csak a közös európai himnuszban legyen jelen.

Nóra