Connect with us

Közérdekű hírek

A “Határon túra” Szarvasra érkezik

110817hataon

110817hataonHolnap délután hozzánk érkeznek a Határon Túra 2011. résztvevői. Talán már értesültek a híradásokból Önök is, hogy ők azok, akik kerékpárral indultak el Gyimesbükkről az ezer éves határtól, hogy augusztus 20-ra a Hősök terére érkezzenek. Céljuk, hogy segítsék a közvetlen kapcsolatteremetést az anyaország és a határon túl élő magyarság között.

Csütörtökön délután 16 órától a Fő téren várjuk a 150 kerékpárost és kísérőiket, amíg megjönnek addig kerékpáros bemutató lesz a téren, épített pálya, rámpa, trükkök, bemutatók.

17 órától én és a képviselőtestület köszöntjük őket, majd este 7-tól a Vízi Színházban lesz az ünnepélyes fogadásuk. Ott lesz velem Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke is és készülünk egy kis meglepetéssel is.

A Jókai Színház is készül, mert ünnepi vidám irodalmi est lesz, több, mint 10 előadóval.

Szeretnénk, ha ünnep lenne ez a nap, és szeretném, ha minél többen osztoznánk ebben az örömben!

Gyertek el délután és este, erősítsük a saját és a határainkon túli magyarsággal való összetartozásunkat is!

Tehát kivételesen nem 8-kor, hanem már 7-kor jöhetnek a színházba!

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2011. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Kategóriák

Friss

Connect