in

Korona, másodszor

110903kezilabda

110903kezilabda2011. 08.20-21– én Szarvas ismét otthont adott a kézilabdát szerető és művelő sportolóknak. A már megszokott szervezők hosszas egyeztetés után ismét lebonyolították a II. Korona Kézilabda Kupát. Előzetesen 15 felnőtt női és férfi  csapat adta le nevezését, sajnos a gazdasági nehézségek miatt az utolsó héten többen jelezték távolmaradásukat, így egy négyes női  és egy ötös férfi csoportban folytak a küzdelmek, körmérkőzéses rendszerben.  A mintegy 150 résztvevőt felvonultató rendezvény igen jó hangulatban, gördülékenyen zajlott az Alkotmány utcai Sportcsarnokban. Ebben nem kis szerepe volt a szervezőknek, a helyi női csapat vezetőinek, játékosainak, hozzátartozóiknak, és a játékvezetést vállaló sporttársaknak. A 2 nap alatt 16 mérkőzést bonyolítottak le, mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebbet.  Szombaton folyamatosan érkeztek a csapatok és megkezdődhettek mindkét csoportban a küzdelmek.  Vasárnapra maradtak a döntővé emelkedő, utolsó csoportmérkőzések. Ezen a napon kicsit fáradtabban mozogtak a  játékosok , hiszen egy jó hangulatú Zebrás  bulin voltak túl. Nagyon színvonalas csatákat láthatott a kilátogató szép számú, lelkes közönség. A szarvasi lányok mellett ismét pályára léptek a hajdani NB-s játékosokat felvonultató szarvasi öregfiúk, és a Csodaszarvas nevet viselő egykori sportosztályosok is. A nőknél nagy csata alakult ki az utolsó mérkőzésen – két, eddig veretlen csapat csatája volt ez – melyet a Győr és a  Szarvasi NKK vívott. A lányok  nem bírtak egymással, így a mérkőzés  döntetlen eredménnyel zárult,  a végén mégis a győri hölgyek  örülhettek jobban, hiszen jobb gólkülönbségük miatt, ők nyerték a tornát, a végig szívósan küzdő hazai csapat előtt.  A férfiaknál a veretlen Csodaszarvas látványos játékkal, jó egyéni teljesítményekkel vitte el a kupát. Jó felkészülési lehetőség volt a hazai női csapat számára a torna, akik még az alapozás kellős közepén állnak. A lányok szeptember 17- én kezdik meg NBII – es szereplésüket idegenben , a szintén most feljutó Lajosmizse NKK ellen. Első hazai mérkőzésüket 2011. szeptember 25- én, vasárnap 17.00 órai kezdettel vívják a Dabas  csapata ellen.

Eredmények:

Női felnőtt:
1. SZESE Győr
2. Szarvasi NKK
3. FSZSE / Bp./
4. TESI/ Bp./

Gólkirály: Zelei Bernadett (Szarvasi NKK)

Legjobb kapus: Ézsely Brigitta / Győr/

A 2. helyezett szarvasi női  csapat tagjai: Kasik Gabriella,Juhos Eszter,Labát Petra , Melis Edina,(kapusok), Farkas Edit, Csery Mónika, Molnár Kinga, Zelei Bernadett,  Ábrahám Andrea,  Fulajtár Mónika, Hajdu Andrea, Kovács Fanni, Rubinstein Lívia, Ambrus Tímea, Pataki Ágnes, Plentri Anna.

Edző: Almási László, Száva Flórián

Férfi felnőtt:
1. Csodaszarvas
2. Hort SE
3. Szarvasi Old Boys
4. Tiszaföldvár
5. Kecskemét

Gólkirály: Szokolai László / Hort SE/

Legjobb kapus: Csortos Gyula / Hort SE/

Köszönjük támogatóinknak: Korona Gyorsétterem, Szarvas Város Polgármesteri Hivatala, Labo- Phone Kft, Bajnok Sport Üzlet.

Vélemény, hozzászólás?

110902aola

A munka vége

110903teemy

Csináld magad!