Disputatábor Szarvason

110907disputa

110907disputa2011 augusztusának második hetében a Körös-parti ifjúsági vendégház nyaralói, hét városból összesen 47 tanár és diák a kikapcsolódásnak nem szokványos formáját választotta: öt napon keresztül délelőttönként versenyszerűen vitatkoztak.

Vitatkozni akkor szokott az ember, ha nézeteivel gyökeresen ellentétes felfogással találkozik vagy érdeksérelmet tapasztal. Vitatkozunk olyankor is, ha nagyon szeretnénk elérni valamit. De csak úgy vitatkozni szellemi sportként? Mire jó ez? Miben különbözik a szócsépléstől és a veszekedéstől? Épületes dolog ez?

A résztvevők szerint ez a tevékenység rendkívül hasznos és kellemes. A vita technikája ugyanis tanulható, csiszolható. A viták és a felkészülés során világismeretre lehet szert tenni,

lehet fejleszteni a strukturált gondolkodás képességét, megérteni, hogy nem csak nekünk lehet igazunk, és lehet tanulni a csapatmunkát, a közös szellemi építkezést is. Közben pedig társas élményeket is szerezhetünk.

A disputát két, egyenként háromfős csapat játssza. A vita dialektikusan feldolgozható állításról szól, olyan tételről, amely mellett és ellene is szólnak érvek. Sorsolással dől el, hogy egy csapat a vita során állító vagy tagadó szerepkörbe kerül. A csapattagok felváltva szólalnak meg, egy állítót mindig egy tagadó versenyző követ. A megszólalók kötött beszédidőben érvekkel próbálják meggyőzni az ellenfelet a maguk igazáról. Az első versenyzők ismertetik a csapat fő érveit, a csapatból másodikként vitázók cáfolják az ellenfél mondandóját és újabb példákkal erősítik saját csapatuk érvrendszerét. A harmadik versenyzők a lehetséges cáfolatok után csapatuk nevében összefoglalják és lezárják a vitát. Az érvek csatáját versenybírók pontozással értékelik, és a mérkőzést követően kihirdetik, melyik csapat volt a jobb a vitában, és milyenek voltak az egyéni teljesítmények.

A magyarországi disputa-mozgalom 18 éve létezik, már több iskolás generáció több száz diákja szerzett többnyire szakköri keretek között igen lényeges kommunikációs képességet. A kulturált vitatkozás képességét ugyanis a hagyományos iskolai oktatás ritkán fejleszti.

Az idei tábor témái nem voltak könnyűek. Az egyik vitatéma az volt, hogy nem születik senki forradalmárnak, a másik pedig az, hogy szervezzünk expedíciót a Marsra. A történelmi tárgyú vitatéma lehetőséget nyújtott annak átgondolására, hogy létezik-e született forradalmár, s milyen mértékben alakítja a történelmet az egyén a maga adottságaival , illetve mennyiben meghatározók a külső körülmények. A Mars-expedícióról gondolkodva a vitázók szembesültek az emberiség jövőjének és a technikai civilizáció lehetőségeinek gondjaival,és egy tudományos célú telep, falanszter ötletét gondolták végig alakalom szülte jövőkutatóként.

A szokásos, egy-egy korcsoport számára kiírt versenyektől eltérően az idei táborozók vegyes életkorú csapatokban versenyeztek. A legfiatalabb vitázó tíz éves volt, a legidősebb pedig 19 éves. Hat tanár és egy egyetemi hallgató segítette őket munkájukban.  A csapatverseny győztese az Érosz volt, tagjai Dolog Ernő, Molnár Dániel, Linczner Gergely, később Kovács Dorina, az egyéni verseny győztese pedig Király Alfréd lett.

Látogatást tett a táborban egy családi napközi 7-8 évesekből álló gyermekcsoportja is. A kicsik is vitatkozni tanultak egy nekik való témában: ők azt vitatták meg, hogy szabad-e állatot fogságban tartani. A disputatábor nyári gyakorlatként szolgált a szarvasi főiskola egy hallgatója számára, valamint tíz új versenybíró szerzett jogosultságot a későbbiekben bíráskodásra.

A viták mellett a vendégszerető Szarvas remek kikapcsolódási lehetőségeket is nyújtott a strandoláson és a vízisportokon kívül is. Esténként a békéscsabai Jókai Színház művészei a vízi színpadon irodalmi estek élményével gazdagítottak bennünket. Ilyen nyári színház nincs több az országban: először is a Körös, a mocsári ciprusok és a fahíd szép háttérdíszletet adnak a minden szempontból igényes létesítménynek, az előadások alatt a produkciók minősége pedig egyszerre idézi fel egy arisztokrata szalon légkörét, egy családi összejövetel melegségét és egy görög színház katarzisát. Kizárólag a táborlakóknak adott koncertet az ifjúsági üdülőház kertjében a szarvasi Vision Wakers együttes.

A tábor fő szervezője Sándor Márta tanárnő volt. Köszönjük Szarvasnak ezt a minden szempontból kifogástalanul megszervezett, az értékes pedagógiai tevékenységet, a kultúrát és a kikapcsolódást ötvöző nyaralást.

Hajas Zsuzsa tanár, Debrecen