Connect with us

Rendezvény

Szarvasi Prímák

110924prima

110924primaLátványos gála keretében adták át pénteken este a Békés megyei Príma-díjakat. Hogy a hazai pálya előnye, vagy a hazai lobbinak köszönhető, de mindhárom Príma-díj Szarvashoz és Békésszentandráshoz kapcsolható.

Sport kategóriában vitéz Sinka Brigitta 55 évnyi sikeres sportpályafutása elismeréseként kapta meg a díjat. Brigitta néni 83 évesen arra készül, hogy elsőként lépje át a 10000-es bűvös határt sakkszimultán ellenfeleit számát tekintve. Ehhez már csak kb. 300 partit kell lejátszania, és amellett, hogy átlépi ezt a lélektani határt, Guinness-rekordot is felállít vele.

Az ünnepi műsor a Tessedik Táncegyüttes műsorával kezdődött, és velük is ért véget, ugyanis népművészet kategóriában ők kapták meg a díjat, amit Csasztvan András, Juhász Attila és Kovácsik Linda vehetett át.

Színművészet kategóriában a Jókai Színház megbízott igazgatója, Fekete Péter vehette át az elismerést jelentő emléktárgyakat. Fekete Péter sikerei között kiemelték a Víziszínpadon lebonyolított, nagyon sikeres évadot, aminek egésznyaras Vers a víz felett című felolvasóest-sorozatán harminc színészét mintegy tízezer néző láthatta. Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, az egész Príma Primissima kitalálója, fel is tette a kérdést a nézőtéren helyetfoglaló Farkas Zoltánnak, hogy egy ilyen sikeres ember miért csak megbízott igazgató még mindig.

 

A Príma-díjak előtt még két kategóriában díjaztak Békés megyei vállalkozókat. A „Békés megye 2011. évi Kiváló mestere” címet nyolcan, köztük a szarvasi Bakula János fotóművész és Szakács Mihály vendéglős, a Régimódi vendéglő tulajdonosa és a szentandrási Bobvos János kőműves mester vehette át. Utánuk színpadra szólították a megye négy kiváló vállalkozóját, köztük Szabó Róbertet, a Halász csárda és a Lux panzió és két cserkeszőlői wellness-szálloda tulajdonosát. Média különdíjat kapott a Körös Televízió szerkesztősége, amit Sipos Zoltán ügyvezető tulajdonos és Kóródi Ágnes Anita főszerkesztő vett át.

A kétórás gálán a díjátadókat a Jókai Színház művészei és vendégelőadók műsora kötötte össze. Itt volt Dobó Kata és testvére után eljött Szarvasra Vastag “X-Faktor” Tamás is.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2011. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Kategóriák

Friss

Connect