in

Schirilla, a showfutó

111011schirilla

111011schirillaSchirilla György a menetrendhez képest négy perccel hamarabb futott be a Gallicoop elé, mint vártuk. A kerékpárúton Hodálik Pál alpolgármesterrel  három szarvasi általános iskola, a Vajda, a Szlovák és a Benka futói várták a futót, aki Csabacsűd felől érkezett.

Hosszú futásával a környezettudatos életre akarja felhívni a fiatalok figyelmét. Felhívni a figyelmüket arra, hogy semmivel sem kerül több fáradságba a kukába dobni a szemetet, mint egyszerűen csak eldobni az utcán. Ahogy az extrém teljesítményeiről ismert sportoló elmondta, az ő futásai inkább show jellegűek, a világért sem szeretne arra senkit rávenni, hogy 100 kilométereket fusson az országutak mentén, mert egészségtelen. Következő futása novemberben lesz a cukorbetegek világnapján – egyik lánya is cukorbeteg – amikor Pécsről Pestre fog futni. A mostani környezettudatos életet népszerűsítő futása során, amit tegnap kezdett, már 105 kilométer van mögötte, amin eddig 1600 gyerek csatlakozott hozzá rövidebb-hosszabb távra. Holnap egy igen hosszú, 105 kilométeres etap áll előtte.

A Vajda/Fő téri tornatermében megköszönte a gyerekeknek, hogy csatlakoztak hozzá, majd a székelyes sportolók feltűzték Szarvas szalagját a kézikopjafájára. Szarvasról az útja Békésszentandrásra vezetett, ahol az este folyamán előadást tartott.

Schirilla György többször járt már városunkban, de még soha nem úszott a jeges Körösben. Ezt hamarosan pótolhatja, mert januárra tervezi, hogy a 44-es hídjánál vízbe és jégre száll.

Vélemény, hozzászólás?

111011bszta

Szentandráson minden rendben

111012penz

Hol van az emberi hülyeség határa?