in

Vállalkozás-keltető

111019lovasz

111019lovaszVállalkozásra hajlandó, különösebb befektetési igény nélküli életképes ötlettel rendelkező regisztrált munkanélküliek számára indult a közelmúltban egy teljesen új program a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szervezésében. Ahogy azt Lovász György, a központ vezetője elmondta, ez a szárnybontogatást segítő program nem újkeletű Európában. Franciaországban 2000 óta működik, de Belgiumban és Portugáliában is fut. Az Európai Unió forrásbiztosítása mellett azok a kísérletező kedvű regisztrált munkanélküliek vehetnek részt, akik egyrészt megfelelnek a fenti körülményeknek, valamit vállalják azt, hogy a két féléves szakaszra bontható időszak alatt együttműködnek a központtal, ill. a bonyolító nonprofit szervezettel.

Az első félév tulajdonképpen egy képzés, ami alatt a leendő vállalkozók betekintést nyerhetnek a vállalkozással járó bürokráciába. Emellett mentori támogatást kapnak marketing ismeretekből, és ki is próbálhatják a vállalkozósdit. Ezt ráadásul nem is a saját nevükben a saját kockázatukra kell megtenniük, hanem a mentorok segítségével a lebonyolító nonprofit szervezet alatt. Az első félév alatt a résztvevők keresetpótló juttatást kapnak, ami a mindenkori minimálbér 60%-a.

Ha életképesnek minősültek az első félév során, akkor a második hat hónapban már a saját nevük alatt folytathatják a tevékenységet és ezalatt az idő alatt un. vállalkozóvá válási támogatásban részesülnek, ami a mindenkori bruttó minimálbérrel egyezik meg.

Békés megyéből 20 főt választanak ki a jelentkezők közül, és remélik, hogy ha megvetik a lábukat a vállalkozói szférában, akkor akár munkaadók is lehetnek. A jó hír az, hogy Lovász György tájékoztatása alapján a jelentkezési határidőt meghosszabbították november 3-ig.

Hajrá, Szarvasiak!

A program hivatalos tájékoztatója ide kattintva megtekinthető.

Vélemény, hozzászólás?

111018tabla1

Hajtva tilos – tolva szabályos

111019wuxi

Más planétáról jöttek