in

Szlovákos kolbászkirályok

111020kolbasz

111020kolbaszÚj helyszínen került megrendezésre az elmúlt hétvégén az Idénynyitó disznótor. A kolbászok, töltött káposzták, pálinkák és disznótoros sütik ötödik alkalommal megrendezett csatája ezúttal a Vajda Péter Művelődési Központ mögötti grundon zajlott. Az idén 21 csapat nevezett, eggyel több, mint az elmúlt esztendőben.

A rendezvény hivatalos megnyitója az “Újra itt van…” című dal alatt a zsűri bevonulásával kezdődött. A zsűri elnöke ismét Sági Szilárd, a “gasztrokibic” volt, aki rögtön az elején kijelentette, hogy nem könnyű feladatuk van, mikor ennyi ételt és pálinkát kell elbírálniuk, mert ahogy mondta, az evés az ivás rovására megy. Valóban nem lehet könnyű 21 csapat finomságait végigkóstolni, pedig szemmel láthatóan a zsűri nem most kezdte a kóstolást a maga kvázi másfél tonnás össztömegével. Az is igaz, hogy a hiteles zsűritag 120 kilónál kezdődik.

A környékbeli csapatok mellé jöttek a határon túlról is hazai csapatok, az állandó résztvevő szentegyháziak mellé a kárpátaljai Császlócról és a szerbiai Szajánból is. Utóbbiak szemmel láthatóan jól tudnak mulatni, igaz nekik helyzeti előnyük volt, mert a melletük töltő Körös tévések csapatában előkerült egy harmonika, ami önmagában nem lenne olyan nagy szám, de járt mellé egy hozzáértő ember is, aki húzta a talpalávalót.

Az egésznapos rendezvényen kihirdették az idei év kolbászkirályát, akik a szlovákos 6. bések lettek, de ők vitték el a sült kolbász kategória első díját is. Nagyon jól megtanultak tölteni ezek a szlovákosok! A töltött káposztát a Gyógy- és Termálfürdő munkatársai, a süti kategóriát a csabai motorosok nyerték, míg pálinkában a szentegyházi bizonyult a legjobbnak. A rendezők különdíját a Körös tévé kapta.

Vélemény, hozzászólás?

111019wuxi

Más planétáról jöttek

111020tarsulas

Megújuló körülmények