Akik már elmentek…

111029temeto

111029temetoŐsz van, s ebben az évszakban is, mint talán minden évszakban jut egy nap arra, hogy emlékezzünk. Persze tudom, nap mint nap emlékezzünk valamire, de ennek az évszaknak egy napja csak azokról szól, akik már nem lehetnek közöttünk.

Sajnos nagyon kevés olyan családot, ismerőst találok magam körül, akik még nem veszítettek el senkit a szeretteik, barátaik közül. Ekkor szoktam elgondolkozni, hogy az, hogy valakinek nagy családja van, sokszor pozitív, de amikor elveszítjük őket, rájövünk, hogy ez negatív is számunkra, hiszen minél nagyobb a családod, lassan annál több embert veszítesz el magad körül…

A vallásos embereknek, s azoknak, kik a vallást talán nem tartják központi dolognak életükben, mást és mást jelent az, ha elveszítenek valakit, de mégis mindannyiunknak meg kell küzdenie azzal a fájdalommal, amit akkor érzünk, amikor ez megtörténik. Ebből a szempontból nem vagyok egy szerencsés ember. Nagy családom van, vagyis volt, de már sajnos nagyon sokan távoztak el közülük az élők sorából, s sajnos már nagyon régen. Nem büszkélkedhetek egy nagyszülővel sem, őket már több mint 10 éve elveszítettem.

Nem csak most, a Halottak Napja közeledtével ragadom meg az alkalmat, hogy rájuk emlékezzek, de talán mégis ilyenkor mélyebbek az érzések, s több közös emlék képe tör fel belőlem.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de az én szüleimnél, s nálam is a rendszeres temetőbe járás a szokás. A rendszerességet jó időben heti, kétheti látogatásként értem, sajnos, ha bejön a rossz idő, akkor ez ritkább. Mindig próbálunk arra figyelni, hogy a sírokon legyen virág, névnap, szülinap, karácsony ünnepek évfordulóján erre még jobban odafigyelünk. Mi ezt tartjuk fontosnak, s nagyon nehezen tudom elfogadni azt, hogy vannak olyanok, akik ki sem látogatnak a temetőbe még a Halottak Napján sem. (Ezt nem az idősekre értem, hiszen ők sokszor fizikailag nem tudják ezt megtenni.) Én fontosnak tartom azt, hogy ápoljuk azok sírhelyét, s talán ezzel együtt azok emlékét, akik már nincsenek közöttünk.

A boltok polcai tele vannak különböző mintájú, nagyságú, színű, anyagú mécsesekkel. Ezek közül aztán válogathatunk. Mi mindig üvegmécsest vásárolunk, ez kicsit biztonságosabb. Mindig kerül a vázákba virág, amit általában temető virágnak is emlegetnek, a krizantém, s a legközelebb álló családtagok (szülő, testvér, nagyszülő) sírjára egy koszorút is elhelyezünk. Ezekkel teljes az emlékezés.

Nálunk ez az ünnep az egyszerűségről, s a csendes megemlékezésről szól. Sok ember versenyzik egymással, hogy kié legyen a nagyobb virág, nagyobb mécses a síron, ami sosem helyettesíti azt a tiszteletet, szeretetet, melyet igazán szívből adhatunk emlékezésünkkel az eltávozottak számára.

Úgy gondolom, hogy ha máskor nem is, most mindenkinek csak illendőségből is szükséges lenne, hogy egy percet szánjon azokra, akik már nem lehetnek velünk. S ha nem is a temetőben, de otthon egy mécses meggyújtásával talán az emlékezés pillanata is bensőséges és megnyugvást hozó lehet…

Azok az emberek, akik nincsenek már velünk, a szívünkben örökké élnek, de ehhez kell, hogy emlékezzünk rájuk, s ezt az emléket életünk végéig ápoljuk.

Teemy