in

Úgy kezdődött, mint a mesében

111029hunyadi

111029hunyadiA kék mezben felálló Hunyadi Dévaványa csapatát fogadta otthonában. 15 fokos kellemes, napsütéses őszi időben minden adva volt ahhoz, hogy a meccsre kilátogatók felhőtlenül szórakozzanak, esetleg egy jó harmadik félidővel vezessék le a meccs izgalmait. Már ha a csapatok – elsősorban a hazai – is úgy akarják. Nem ígérkezett könnyű dolognak a jelenleg a tabella második helyén tanyázó ványaiak legyőzése, de vannak még csodák. És majdnem lett. A mérkőzés úgy indult, mint a mesében, és majdnem úgy fejeződött be, mint ahogy szokott.

Annak ellenére, hogy az első félidőben az ellenfél többet tartózkodott a térfelünkön, mint mi az övékén a kapura veszélyes támadásokban kiegyenlített volt az első játékrész. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de a dévaványai kapus sorra hárította őket. A 30. percben megtört a jég. Tóth Attila szögletből megszerezte az első hazai gólt. Még fel sem ocsúdhattunk a meglepetésből, mikor alig öt perc elteltével Rácz Attila becsúsztatta a Hunyadi második gólját. A kékek azonban úgy döntöttek, hogy még az első félidőben pontot tesznek a dolog végére. Folyamatosan támadtak, de több gól nem született az első 45 percben. Pedig alkalom volt rá bőven. Csak az első félidő utolsó percében két komoly helyzet maradt ki.

A második félidőre szerencsére hasonló elszántsággal jöttek ki a pályára a szentandrási fiúk, mint ahogy levonultak. Meg is lett az eredménye, mert a 47. percben Gazsó Péter megszökött és nagyon szép gólt szerzett.

A baj ott kezdődött, mikor a hátvédek kezdik szerezni a gólokat. A saját kapujukba. Sajnos az eufóriában játszó Hunyadit kicsit lehűtötte, hogy egy a kapu előtt szálló labdát Bobvos Ferenc mellel a saját kapujába továbbított. De még így is maradt két gól előnyünk. Nem egészen egy percig. Ekkor egy szép góllal felzárkózott a Dévaványa, és az egyenlítésre sem kellett 10 percnél többet várni. A hirtelen jött három gól kicsit megviselte a hazaiakat, de valahogy magukra találtak a második játékrész második felében és Kiss László valamit a csereként beállt Ugrai Sándor is szép helyzetet alakított ki, de a végeredmény maradt a 3:3-as döntetlen.

A Hunyadi az alábbi összeállításban lépett pályára: Petrás Bence (k), Zsibrita Tamás, Bobvos Ferenc, Rusz Ferenc, Csípai Csaba, Kovács Norbert (csk), Rácz Attila, Kiss László, Tóth Attila, Gazsó Péter. Cserék: Dunai Tamás, Mochnács Gábor, Ugrai Sándor, Bagi László, Szabó Ferenc, Laluska Balázs.

Varga László edző: Egy ilyen rangadót három nullás vezetés után nem szabad kiengednünk.

Vélemény, hozzászólás?

111029temeto

Akik már elmentek…

111030kezi

Szép volt lányok!