in

Szép volt lányok!

111030kezi

111030keziEgyhetes pihenő után, hazai pályán mutatkoztak be ismét a kézilabdás hölgyek. A rendelkezésre álló két hét alatt intenzív edzésmunkával készült a csapat a soronkövetkező bajnoki meccsre. A sérültek közül Csery Mónika még mindig nem állt az edzők rendelkezésére és Farkas Kitti is megsérült, így ők kihagyták a találkozót. A hosszú hétvégének köszönhetően ismét szép számú közönség előtt kezdődhetett el a találkozó. Jól kezdődött a mérkőzés, az 5. percben 2-0 vezetést mutatott az eredményjelző. Majd Zelei Bernadettet emberfogással kezdték őrizni, Molnár ismét – egy szándékos buktatás után – megsérült, homok került a gépezetbe, rohanás, eladott labdák, kihagyott helyzetek jellemezték a következő 8 percet /2-6/. Remek védésekkel, újra és újra kiharcolt hétméteresekkel zárkózott folyamatosan fel a Szarvas. Durva, helyenként sérülésveszélyes védekezést mutatott be a vendég csapat, melyet a játékvezetők csak ritkán és kis büntetésekkel toroltak meg. El is szabadultak az indulatok a pályán és a lelátón is, hiszen a közönség egy emberként élt együtt a csapattal és zúgott a hajrá Szarvas! Ennek meg is lett az eredménye, hiszen az utolsó 5 percet 5-1 re nyerte a hazai csapat fantasztikus küzdeni tudással. A félidőben így két gólos hazai vezetést mutatott a tábla.

Szünet után ott folytatódott a csata, ahol abbamaradt, fej fej mellett haladtak a csapatok, téves ítéletek sora jellemezte a bírói ténykedést, mely ismét a vendégek malmára hajtotta a vizet, a 8. percben, 15-18-as állásnál, kapuscsere a hazaiaknál. A vendég csapat 7 méteresét kifogó hazai kapus lelkesedése még nagyobb tűzbe hozta a pályán lévő játékosokat és ismét beindult a gépezet /19-19/. Egyik csapat sem tudott jelentős előnyt szerezni, ekkor már folyamatos emberhátrányban játszottak a csapatok és a szerencse rendre a vendégek mellett állt, kapufák sora jellemezte az utolsó perceket. A 20. perctől mindkét együttes az egyenlítésre és ezzel együtt a pontmentésre  koncentrált. A 28. percben egy téves ítélet után ismét a vendégek vették át a vezetést, de Zelei kiegyenlített és hatalmas szívvel kivédekeztük az utolsó támadást. Kis szerencsével győzelem is kerekedhetett volna a találkozóból, hiszen az időntúli szabaddobást csak nagy szerencsével tudta menteni a vendégek hálóőre. A ma napon ismét a régi Szarvast láthatta a minden dicséretet és köszönetet megérdemlő hazai közönség. Valamennyi szarvasi játékos büszke lehet a teljesítményére, szívvel-lélekkel küzdve, végig hajtva a találkozót tartotta itthon az egy pontot a jó játékerőt képviselő Jászberénnyel szemben.

Almási László: Le a kalappal a lányok előtt, hatalmas küzdeni tudással és akarással tartották itthon az 1 pontot, annak ellenére, hogy a mérkőzés játékvezetői nem álltak a helyzet magaslatán ezen a napon.

Szarvasi NKK Jászberényi TFDSE/ 11:10/ 22:22

Szarvas, 150 néző

Vezette: Kiss Csaba, Kiss Olivér

Szarvas: Labát /kapus/ Zelei /12/, Molnár /2/, Hajdu, Ábrahám /1/, Rubinstein /2/ , Kovács F /3/ Csere: Juhos, Kasik /kapus/, Precskó /2/Fulajtár, Farkas, Ambrus, Horváth

Edző: Almási László

ellenfél ld: Szőke /5/

Vélemény, hozzászólás?

111029hunyadi

Úgy kezdődött, mint a mesében

111031temeto

(Újjá)születés