Új ravatalozó épült

111102ravatalozo

111102ravatalozoÜnnepélyes keretek között avatták fel az Ótemetőben az új ravatalozót és a haranglábat október 30-án. Régi, legalább 50 éves adóssága volt már ez a városnak a szarvasiak felé, hogy méltó körülmények között búcsúzhassanak halottaiktól. A városban eddig elég mostoha körülmények uralkodtak a kegyeleti szolgáltatások terén, de ez most megváltozott.

A KOMÉP saját beruházásának a nagyrésze, kb. 21 milliót forint, hitelből lett finanszírozva, amihez mintegy 6 milliónyi saját erőt tettek hozzá. A fejlesztés önkormányzati döntés alapján indult el. Augusztusban történt meg az alapkőletétel, így kevesebb mint három hónap alatt készült el.

A tervezést egy budapesti iroda nyerte el, de a kivitelezést maga a KOMÉP és más szarvasi cégek végezték. A ravatalozó nem véletlenül emlékeztet Makovecz Imre munkáira, hiszen a tervező Makovecz-tanítvány, sőt, a famunkákat végző cég korábban már több Makovecz-munkában részt vett.

Az új egység komplett szolgáltató hely is lett egyben, az egyházak és a kegyeleti szolgáltatók is igénybe vehetik azt a jövőben. A katasztrofális szintre süllyedt hűtőházat is teljesen felújították, egyedül a szocreál betontorony maradt meg érintetlenül, mintegy mementóként, amihez maga a tervező ragaszkodott.

A képeket Kovács Bence készítette.