in

Mit tanuljon a gyerek?

111118vajda

111118vajdaEljött volna a földreszállás ideje 20 évnyi kitartó, liberális marháskodás után, aminek során módszeresen tönkretették a magyar közoktatás minden szintjét. Eljött volna a lélektani pillanat is a reformhoz – esetleg restaurációhoz-, és ahelyett, hogy végre visszatérne minden a rendes kerékvágásba, egy Hoffmann-Pokorni adok-kapok közben kapkodjuk a fejünket jobbról-jobbra. A mérkőzés még nincs lefutva, így meglehetősen bizonytalan körülmények között kell eldönteni, hogy merre is navigáljuk a továbbtanulás előtt álló gyereket. A döntés előtt gondoljuk végig, hogy mi milyen tanulók voltunk, és esetleg ha nehezen ment a matek és a fizika, netán a többi is, akkor érdemes visszavenni abbéli álmunkból, hogy a gyerekből atomfizikust csináljunk.

Az a világgazdasági őrület végre kezd picit alábbhagyni, hogy mindent a Távol-Keletről hozunk, mert a szállítási költségek megnőttek, és a kínaiak is keveslik azt a yüant, amivel kiszúrják a szemüket. Ennek köszönhetően a gyártók ismét kezdik felfedezni Közép- és Kelet-Európát, azaz esély van ismét arra, hogy jó szakemberekre, szakmunkásokra lesz szükség, ahogy az a hírekből kiolvasható.

Ebben a dzsungelben segítettek ma eligazodni a Vajda Péter Intézmény tanárai azon a nyílt napon, amit reggel nyitottak meg az Alkotmány úti sportcsarnokban, ahol egy rövid tájékoztató hangzott el a lehetőségekről. Kohut Andrásné, a Vajda Péter Intézmény vezetője, aki köztudottan szakképzéspárti, hangsúlyozta, hogy egy jó szakma aranyat ér, és ha valaki úgy gondolja, szakmával a kézben is tovább lehet tanulni. A bemutatón is a szakmai képzések kaptak nagyobb teret. A tíz asztalból egy maradt a gimnáziumnak, a maradék kilencen a szakmacsoportok osztoztak, úgymint, oktatás, környezetvédelem-vízgazdálkodás, ügyvitel, informatika, vendéglátás-idegenforgalom, kereskedelem-marketing, az egyéb szolgáltatások közül a fodrász, a faipari, ill. az építészethez kapcsolódó szakmacsoportok. A környezetvédelem-vízgazdálkodásnál egyelőre csak egy földgömb és egy kuka árválkodott, de ez a szakma jövőre indul először, de a trendet figyelve hamar népszerű lehet.

Tóthné Lipták Erzsébet, a Vajda Péter Gimnázium igazgatója arra kérte a szülőket, hogy valóban csak a legjobbak, azok a négyes-ötös tanulók jelentkezzenek a gimibe, a felsőfokú oktatás előszobájába, akiknek feltett szándékuk az, hogy a középiskola után egyetemen vagy főiskolán folytassák tanulmányaikat.

A csarnokbeli bemutatót követően a gyerekek, ill. az őket elkísérő szülők megtekinthették a Vajda Péter Intézmény középiskoláit, betekintést nyerhettek a szakmai műhelyek titkaiba, ill. a gimnáziumi órák menetébe.

Vélemény, hozzászólás?

111117taraszova

Zenésznek születni kell

111118vajdadij

Vajdások büszkeségei